Szolidaritás menekültekkel és magyarokkal

2015. szeptember 14., hétfő

Zágrábban ülésezett az európai református egyházak vezetőtestülete. A bizottság szokásos feladata mellett kiemelten foglalkozott a menekülthelyzettel és találkozott a horvátországi és szlovéniai magyar tagegyházak vezetőivel.

A Református Egyházak Világközösségének (REV) ötfős vezetőtestülete szeptember 10. és 13. között a horvát fővárosban tartotta évente kétszer megrendezett rendes ülését. A bizottság felel az európai egyházvezetőket tömörítő REV Európa ülésének előkészítéséért, amelyre legközelebb 2016. márciusában a svájci Kappelben kerül sor. Az ülés napirendjén lesz az európai migrációs politika értékelése és a menekültekért való felelősségvállalás összehangolása a tagegyházak között.

A testület arról is döntött, hogy a Németországi Református Szövetség felvetését elfogadva levélben fordul az Európai Parlament elnökéhez, arra kérve őt, hogy minden befolyását vesse latba az európai kormányok együttműködésének előmozdítására, a „politikai ideológiák és a tagországok önös belpolitikai érdekeinek” háttérbe szorítására, illetve a méltóság tiszteletén alapul, hatékony közös európai stratégia kidolgozására a menekültek fogadásában. A REV Európa egyben személyes találkozót is kezdeményez Martin Schulz elnökkel a menekültügyben aktív tagegyházak vezetőinek bevonásával. A testület felkérte Jan Gerd Heetderks holland lelkipásztort, a REV európai elnökét, hogy levélben forduljon a tagegyházakhoz is, feltérképezve esetleges állásfoglalásaikat és kezdeményezve tevékenységük összehangolását.

Az ülésen szó esett a tavaly éppen a migráció kapcsán kezdeményezett regionális konzultációsorozat részeként, a REV kampányával összhangban szervezett konferencia előkészítéséről. Az emberkereskedelem témájában október 21-23 között Hannoverben folytatnak ugyanis eszmecserét az európai református egyházak képviselői, az MRE részvételével, amelynek eredményeit megosztják a világszervezet többi régiójával.

A márciusi Területi Tanács ülésének központi témája a tervek szerint a Római Katolikus Egyház és a Lutheránus Világszövetség által 1999-ben aláírt, a megigazulástan kapcsán elfogadott közös nyilatkozathoz való csatlakozás lesz. A teológia hálózatának nyilatkozat tervezetét a Vatikánnak még jóvá kell hagynia. Amint erre sor kerül, a REV tagegyházai dönthetnek a 2016. nyaráig arról, hogy jóváhagyják-e a reformáció jubileuma kapcsán tervezett történelmi lépést.

A vezetőtestület, immár többéves gyakorlata szerint rendes üléseit a tagegyházakkal való szolidaritás jegyében készíti elő. Így került sor a zágrábi ülésen a Szlovéniai és Horvátországi Református Keresztyén Egyházak lelkészeivel és vezetőivel való találkozásra. A vendéglátó egyház nevében Branimir Bukanovic, a HRKE zsinati tikára, a szlovéniai magyar református közösség nevében pedig Bódis Tamás szentlászlói lelkész és Kócán Géza főgondnok számolt be a helyi közösségek múltjáról, kihívásairól és jövőbeli terveiről. Az európai vezetőtestület tagjai vasárnap a horvátországi gyülekezetekkel is találkoztak. Alexander Horsburgh skót lelkész, a REV Európa főtitkára a Bjelisevac-i, míg Ódor Balázs alelnök a zágrábi horvátajkú gyülekezetben szolgált.

Külügyi Iroda

 

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.