Szerdán döntenek a költségvetésről

2012. december 01., szombat

A Zsinat Gazdasági Bizottsága november 23-án tárgyalta a Magyarországi Református Egyház (MRE) 2013. évi költségvetésének tervezetét. A végleges javaslatot várhatóan december 5-én fogadja el a Zsinati Tanács.

A költségvetés előkészítésének leghosszabb tárgyalást igénylő fejezete az MRE közegyházi költségvetése volt. A közegyházi költségvetés az országosan végzett feladatok ellátáshoz szükséges összegeket tartalmazza, továbbá a Zsinat által elhatározott programok, projektek és a közegyházi intézmények finanszírozási költségét, s többek között a lelkészi nyugellátási rendszer működéséhez szükséges forrásokat is.

Az úgynevezett szabadon felhasználható pénzügyi kereten belül az országos programokra és az intézmények által beadott igények jelentős mértékben meghaladták a közegyházi feladatokra jutó tervezett keretösszeget. Ezért mintegy 300 millió forint lefaragásáról kellett javaslatot előkészíteni.

A Gazdasági Bizottság költségvetési igényeket csökkentő javaslatát november 28-án az Elnökségi Tanács is megvitatta a Gazdasági Bizottság elnökének jelenlétében. Ennek alapján a 2012. december 5-i Zsinati Tanács ülése elé a Gazdasági Bizottság és az Elnökségi Tanács közös javaslataként olyan költségvetés-tervezet kerülhet, amely az MRE egészére nézve 16,5 milliárd forint fedezettel és kiadással számol, ezen belül az országosan végzett közös feladatokra 1,4 milliárd forintnyi bevétellel és kiadással.

A költségvetés bevételi oldala a részben az államtól átvett feladatok ellátásához szükséges, és az állami költségvetésből érkező forrásokat, a személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlásait és annak állami kiegészítését, az egyházi ingatlanjáradékot és a járadék kiegészítést, valamint egyéb saját forrásokat tartalmazza.

 

Az MRE gyakorlata szerint a Zsinat által elhatározott közös feladatokhoz, a közegyházi intézmények fenntartásához szükséges támogatáshoz, továbbá a nyugellátási rendszer működéséhez szükséges forrásokat az egyházkerületek biztosítják a szabadon felhasználható pénzügyi források rájuk eső részéből.

A Zsinati Tanács november 14-i ülésén már elhangzott: továbbra sem lehet végleges adatokat tudni sem a közfeladat-ellátással kapcsolatos állami finanszírozásról, sem az egyház-finanszírozás keretébe tartozó tételekről, hiszen ezek pontos összege csak az állami költségvetés december közepén esedékes elfogadása után derül ki.

A költségvetés december 5-i tárgyalásával és remélt elfogadásával ugyanakkor az eddigi évek gyakorlatának megfelelően biztosítható lesz az, hogy az egyházkerületek és az országosan elhatározott feladatok, valamint országos fenntartásban működő intézmények zökkenőmentesen működhessenek az új év első napjától kezdve.

reformatus.hu

Istent keresem

1Thessz 4,1–8

„...testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →