Szebbé tették a karácsonyt - kaposvári reformátusok is segítették a kárpátaljai rászorulókat

2009. december 31., csütörtök

 

A Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Osztálya karácsonyi csomagokkal igyekezett enyhíteni a rászorulók szomorú helyzetén. Az idén is több ezer kárpátaljai szegény ember jutott élelmiszercsomaghoz, ruhaneműhöz. A kezdeményezéshez adománygyűjtés szervezésével a kaposvári reformátusok is csatlakoztak.

alt– Jó kapcsolatot ápolunk a diakóniai osztállyal. Egyrészt pénzadományt hoztunk, amiből itt vásároltunk termékeket, s készítettünk élelmiszercsomagokat a rászorulóknak – tájékoztatott Bellai Zoltán kaposvári református lelkész, a Dunántúli Egyházkerület püspöki főtanácsosa. – Elhoztuk a szülők és gyerekek által készített mintegy 500 karácsonyi ajándékcsomagokat, amelyet nagy-nagy szeretettel a kaposvári gyülekezetben, az iskola, valamint a csurgói református gimnáziumban gyűjtöttek. Csak az volt a kérésünk a szülők felé, hogy az ajándékra írják rá, milyen életkorú gyermeknek, illetve fiúnak vagy kislánynak szeretnék-e eljuttatni.

A magyarországi vendégek iskolákba, óvodákba, valamint a nagydobronyi árvaházba vitték el adományaikat. Bellai Zoltán elmondta, a gyűjtést már hetekkel ezelőtt meghirdették a gyülekezetben és az iskolában. Bár kezdetben azt tapasztalták, hogy a gazdasági válság miatt egy kicsit nehezebben indult az adakozás, ugyanakkor elutazás előtt már azzal szembesültek: alig fértek be a csomagok az autókba...

A diakóniai osztály udvarán Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve a segítségnyújtás fontosságát. Miután Nagy Bélával, a diakóniai osztály igazgatójával átadták a csomagokat a rászorulóknak, útjuk a beregszászi 7. számú iskolába vezetett, ahol roma gyerekeket ajándékoztak meg.

– Mi is igyekszünk segíteni a szegény embereken. Egész évben figyelemmel kísérjük a szociális problémákat, amiből sajnos egyre több van. Osztályunkhoz nagyon sok kérelem érkezik, amelyeket igyekszünk kielégíteni. Holland testvéreinknek köszönhetően az idén több mint 3500 embernek tudtunk élelmiszercsomagokat adni. A munkából mi is jócskán kivettük részünket, hogy a Kárpátalja 109 gyülekezetében lévő rászorulók időben megkapják a több kilós adományaikat – tudtuk meg Nagy Bélától, aki azt is elmondta, cipődoboz-akciót is indítottak, s a kárpátaljai gyülekezetek segítségével ugyancsak több ezer csomagot tudtak szétosztani.

(forrás: reformatus.com.ua)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.