A szakrális kommunikációról a Kölcsey-n

2010. szeptember 22., szerda

A Szakrális Művészetek Hete 2010 rendezvénysorozathoz kapcsolódva a tanítóképző főiskola csütörtökön tudományos ülésszakot tart, ezt online közvetítik.

A Szakrális Művészetek Hete 2010 rendezvénysorozathoz kapcsolódva a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Kommunikáció- és Médiatudományi Intézete tudományos ülésszakot rendez szeptember 23-án. Az eseményt online közvetítik.

Az előadások egyik csoportja a szakralitás képzőművészetekben, zenében és irodalmi szövegekben való tetten érhetőségét járja körül. Az egyik előadó több művészeti ágat vizsgálva ered a „panis angelicus” motívum eredetének nyomába. Szó lesz még a népi, s azon belül a cigány közösségek hagyományainak szakrális elemeiről, a vallásgyakorlás alternatív formáit kereső időben távoli közösségekről, illetve a szakralitást megélni már nem tudó ember egzisztenciális helyzetéről. Ehhez kapcsolódva szó lesz Polányi Mihály transzcendenciára nyitott posztkritikai filozófiájáról, valamint az egyház kommunikációjának aktuális kérdéseiről. A sokféle témát átfogja a szakrális kommunikációjának vizsgálata, ám az előadások mindegyike sajátos nézőpontból közelít ehhez a  kimeríthetetlen kommunikációs „problémához”.

A részletes programot itt olvashatja!

Az eseményről a Lícium Médiaportál ad online közvetítést, 14 órától.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.