Segítség a gyúróiaknak

2015. augusztus 27., csütörtök

Tovább gyűjtenek a gyúrói viharkárosultaknak, mert a biztosított családok is csak alig kaptak kártérítést házaik helyreállítására. A Fejér megyei településre nyár közepén csapott le a korábban soha nem látott mértékű vihar. A település református polgármestere és lelkipásztora is beszámolt a gyúróiak helyzetéről.

Emberemlékezet óta nem volt példa ezen a településen olyan viharra, amely július 8-án csapott le a településre – számolt be Tóth Béla polgármester, református gyülekezeti tag a település honlapján: „A vihar 16 óra 10 perckor kezdődött egy pillanatok alatt kialakult szélrohammal, amely negyedóra elteltével csendes esőbe váltott át. De ez alatt a negyedóra alatt lezúgott 34 milliméter víz, és olyan mennyiségű jég, ami még egy óra elteltével is kupacokban állt. A szél, az eső és a jég vitt mindent, amit ért. Katasztrofális állapotok alakultak ki a településen. Kidöntött fák, betört ablakok, elvitt háztetők, beszakadt kémények, lógó vezetékek, kettétört villanyoszlop. Beázás szinte minden háznál jelentkezett. A zöldséges kiskert a földdel lett egyenlő. A gyümölcsfák és a szőlők siralmasan néznek ki. A termést mind leverte a jég. A szántókon a búzát lábon csépelte ki a vihar, a kukorica összetörve, csapzottan lóg."

Mivel megszűnt a településen az áramellátás, megszűnt a telefonos és az internetkapcsolat a világgal, teljesen magukra voltak utalva. A helyiek azonnal utcára vonultak, megtisztították az utakat a kidőlt fáktól. Családok, ismerősök segítették egymást. Fóliával pótolták a hiányzó tetőt, szivattyúztak, takarítottak. A katasztrófa utáni második napon elkezdődött a részletes kárfelmérés. Szinte minden ház megsérült kisebb-nagyobb mértékben, és közel hatvan házban keletkezett milliós nagyságrendű kár. Mint kiderült, sok háznak nem volt biztosítása, mint ahogy nincs biztosítás a kiskertekre, a fóliasátrakra, az öreghegyi szőlőkre, pincékre. 

A református gyülekezetben éppen azon a héten tartottak gyermektábort. „Fél órával a vihar kitörése előtt küldtük haza a gyerekeket, az ítéletidő után aztán még két napig folytattuk a tábort. Másnap jöttek a családok azzal, hogy teljesen szétment a tetőjük, otthon bokáig gázolnak a vízben. Mégis elhozták a gyerekeket – számolt be Kádár Ferenc, a település református lelkipásztora.

A gyúróiak több mint egy hónappal az ítéletidő után túlvannak a sokkon, mindenki belevetette magát a továbblépésbe – tette hozzá a lelkész. Az újjáépítésből sokan kiveszik a részüket. „A templomban adtunk helyet egy jótékonysági koncertnek július végén, ennek a bevétele a károsultak javát szolgáló számlára ment. Az egész falu összefogott, külső támogatások is érkeztek, Martonvásáron is volt egy egész napos program, az ottani, több mint félmillió forintos bevételt szintén a gyúrói viharkárosult családok megsegítésére ajánlották fel."

Lakásbiztosítása főleg azoknak a családoknak volt, akiknek jelzáloghitele van, de ami még félelmetesebb, hogy a biztosítók magatartása kiszámíthatatlan – számolt be a lelkipásztor. „Volt olyan biztosítási szakember, aki nagyon együttérzően mérte fel a károkat, és volt, aki éppen ellenkezőleg, és a megállapított összeg is szemtelenül alulmúlta a károk mértékét. A legtöbb család indokolt esetben sem kapott kármentesítést, jó néhány háznál pedig nem is volt biztosítás."

A képek a vihar utáni állapotot mutatják. Azok a lakosok, akiknek volt tartalékuk, vagy a biztosítójuk nem akadékoskodott, azóta tetőt cseréltek. Több családról tudunk, akik nagyon várják a segítséget, mert a káruknak jó, ha tíz százalékát fizeti a biztosítójuk. Gyúró Község Önkormányzata segélyszámlát nyitott a gyúrói lakosok megsegítésére. Kádár Ferenc, a település református lelkipásztora a Parókia Portál kérdésére elmondta, a gyűjtés még mindig tart, a településen az adományok igazságos felhasználásának elbírálására bizottságot állítanak fel. A pénzbeli támogatásra magánszemélyek pályázhatnak majd. „Többekkel beszéltem, akiknek a vihar elvitte az egész éves termését, legutóbb valaki húszmilliós nagyságrendű kárról számolt be. A jég elverte a termést, a szél pedig még a magtárból is kihordta a magot. És ez csak töredéke a károknak."

Az elkeserítő helyzet ellenére a gyúróiak hálásak. Kádár Ferenc lelkipásztor szerint idővel inkább azt látták meg, mi az, ami megmaradt a vihar után is, és azért is hálát adtak, hogy senkinek nem esett komolyabb baja a viharban.

Ha teheti, kérjük, támogassa a gyúrói viharkárosultakat! A Gyúrói Lakosokért Segélyszámla száma: 11736082-15364108-06910000

Jakus Ágnes, Képek: Fekete Zsuzsa; Gyúró község honlapja

Forrás: Parokia.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió