Schneider Rómában szólt a reformáció világméretű befolyásáról

2010. október 16., szombat

altA Német Protestáns Egyház elnöke pódiumbeszélgetésen vett részt, amit „Luther Rómában – 1510–2010” címmel tartottak az Olasz Evangélikus Egyház és a Valdens Egyház közös rendezésében.

A Német Protestáns Egyház elnöke, Nikolaus Schneider református lelkész pódiumbeszélgetésen vett részt, amit „Luther Rómában – 1510–2010” címmel tartottak Itália fővárosában az Olasz Evangélikus Egyház és a Valdens Egyház közös rendezésében.

A német egyházelnök ezen taglalta a reformáció világméretű kihatását a politikára, a gazdaságra és a társadalomra. Az a mozgalom, amit Luther elindított a klerikális gyámkodás ellen, elvezetett az európai és az amerikai demokratikus struktúrák kialakulásához. Az október 11-én tartott diszkusszión részt vett Schneider mellett Holger Milkau esperes az Olasz Evangélikus Egyházból, Paolo Ricca valdens professzor, Battista Angelo Pansa katolikus teológus, Silvana Nitti történész professzor a nápolyi egyetemről. Schneider kiemelte továbbá a protestantizmus fontos szerepét az oktatásban. A reformáció során jelentek meg kontinensünkön azok a keresztyének, akik a képzésben való általános részvételt teremtették meg. Schneider hangsúlyozta továbbá, hogy Luther mindig is elutasította az utcai erőszakot, de a békés protestálást nem, még ha az ellenállást vagy éppen büntetést vont is maga után. A római protestáns gyülekezetek dísztermében tartott alkalmat személyes megjelenésével és beszédével köszöntötte Paolo Masini, Róma polgármestere, és Dirk Lölke, a római német nagykövetség kulturális konzulja is.  (chiesavaldese.org - epd.de – EKD.de – 2010-10-14 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.