Árvízi körlevél

2013. június 07., péntek

A Zsinat Elnöksége 2013. június 16-ra, vasárnapra országos adakozást hirdet az árvízkárosultak megsegítésére és az elhárítási munkálatok költségeinek enyhítésére.

A Magyarországi Református Egyház
Valamennyi Egyházközsége és Intézménye részére

Nagytiszteletű Lelkipásztor Úr/Asszony!
Tisztelt Gyülekezet! Kedves Testvérek!

Amint arról mindannyian értesültek, Hazánkon régen nem látott árhullám vonul át, amely miatt több Duna-menti település lakói és értékei veszélyben vannak. Az MRE gyülekezetei, intézményei, illetve a Magyar Református Szeretetszolgálat már eddig is több helyszínen segítette a védekezési munkát, a károk enyhítését és a rászorulók segítését.

A Dunántúli Egyházkerület Közgyűlésének javaslatára - egyetértésben az Egyházkerületek Elnökségével - a Zsinat Elnöksége 2013. június 16-ra, vasárnapra országos adakozást hirdet az árvízkárosultak megsegítésére és az elhárítási munkálatok költségeinek enyhítésére. Bizonyosak vagyunk abban, hogy gyülekezeteink meghallják a segítségért kiáltó szót, imádságos szívvel és adakozással is együtt éreznek minden bajba jutott felebarátunkkal.

Kérjük, hogy adományaikat az egyházunk árvízi segítő munkáját összehangoló Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 számú számlaszámára juttassák el, a június 16-át követő lehető legrövidebb időn belül.

Előre is köszönjük gyülekezeteinknek és intézményeinknek, hogy adományaik felajánlásával is hozzájárulnak a bajok enyhítéséhez, betöltve ezzel az „egymás terhét hordozzátok" Krisztusi parancsát.
Testvéri köszöntéssel:

Budapest, 2013. június 7.

Dr. Huszár Pál
főgondnok,
a Zsinat világi elnöke

Dr. Bölcskei Gusztáv
püspök,
a Zsinat lelkészi elnöke

Istent keresem

Lk 1,39–56

„Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →