Rendszerváltó a református diakóniában

2014. szeptember 15., hétfő

Az elmúlt kilenc évben jelentősen kibővült és szakmai felkészültségében is óriásit fejlődött a református egyház intézményes és gyülekezeti diakóniai szolgálata. Az elvégzett munkáról annak motorjával, a Szeretetszolgálati Iroda korábbi vezetőjével, a nyár óta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkáraként dolgozó Czibere Károllyal beszélgettünk.

Kilenc évet töltött el a Szeretetszolgálati Iroda élén, ez idő alatt jelentős változások történtek, ha úgy tetszik, rendszerváltás volt a református diakóniában. Hogy tekint vissza erre a majd egy évtizedre?

Büszke vagyok arra, amit véghezvittünk, de látni kell, hogy könnyített pályán mozogtunk: kegyelmi időszak volt ez a református diakónia életében. A legtöbben úgy érezték, a korábbinál sokkal többet is lehetne tenni a rászorulókért, ezért támogatták az elképzeléseinket. Olyan szakmai és egyházi vezetés vette körül az építkezést, amely lehetővé tette, sőt ösztönözte is a változásokat. Így mára olyan eredmények születtek, amelyeket kilenc évvel ezelőtt aligha tudtunk volna elképzelni. Mindezekért csupán Istent illeti a dicsőség.

Szerénykedik, pedig azért önön is sok múlott.

Szociálpolitikát tanultam, az egyházban nőttem fel, végül az államigazgatásban töltöttem tíz évet. Hitem szerint ez mind azért történt, hogy Isten felkészítsen erre a szolgálatra. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a diakónia iránt elkötelezettek közül sokan alkalmasak lettek volna a változások elindítására. Mint később kiderült, mielőtt az országos iroda élére kerültem volna, többen is együtt gondolkodtak arról, miként lehetne a református diakóniát megújítani. Egy levél is tanúsítja ezt, amelynek tartalma borsodi intézményvezetők közös gondolkodásából született, és amelyet évekkel a hivatalba lépésem után mutattak meg nekem. Az ebben leírtak egybevágtak azzal, amit 2005 óta felépítettünk.

Fotó: kormany.hu

A Szeretetszolgálati Iroda korábban csak a zsinati intézmények működtetését végezte. Melyek voltak a legfontosabb változások?

A zsinati intézmények működtetése mellett elsőként a fenntarthatóságukat, a szakmai és infrastrukturális fejlesztésüket, valamint a munkatársaik megbecsülését kellett biztosítani. A református egyház zászlóshajójaként tekintettünk erre a huszonnégy fogyatékos- és idősotthonra, amelyeknek példát kellett mutatniuk a másik száz református diakóniai intézménynek, sőt a további négy-ötszáz egyházi szolgálat számára is. A másik eredmény, hogy az irodának a diakónia területén sikerült a Zsinat és a gyülekezetek közötti bizalmatlanságot felszámolnia. Ezt úgy értük el, hogy szolgáltató irodává váltunk, azaz a zsinati intézmények mellett a gyülekezeti otthonokat is elkezdtük szakmailag segíteni. Ma már, függetlenül attól, hogy gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi vagy zsinati fenntartású-e az intézmény, természetes, hogy feliratkozik a naprakész információkat továbbító levelezőlistánkra és képviselőjét elküldi a szakmai napokra. De az intézmények munkáját segíti például az is, hogy háromévente átvilágítjuk őket, és javaslatokat fogalmazunk meg a hatékonyabb szakmai és gazdasági működésük érdekében. A fejlesztési irodánk pedig nemcsak nekünk, de a gyülekezeteknek is számos uniós pályázatot nyer.

Néhány éve egy felnőttképzési intézetet is létrehoztak. Miért?

Ma már harmincegyezer gondozottunk van, akiket közel hatezer munkatárs segít. Évente átlagosan száz ápoló, gondozó megy nyugdíjba, még sincs tervszerű utánpótlásképzésünk. Bár Nagykőrösön képeznek diakónusokat, elsősorban a gyülekezeti, nem pedig az intézményi munkára készítik föl őket, jóllehet az előbbiek csak erősen korlátozott számban tudják foglalkoztatni őket. Sok átgondolatlanság van ezen a területen, amit terv szerint a készülő diakóniai törvény fog orvosolni. A felnőttképzési intézet addig is ezen a helyzeten próbál meg segíteni.

Ha már a gyülekezeti diakóniát említette... E téren is történt előrelépés?

Nagy eredmény, hogy a készülő új diakóniai törvény – a most hatályossal szemben – sokkal nagyobb hangsúlyt fog fektetni a gyülekezetekben folyó szeretetszolgálatra. Vigyázni kell arra, hogy az intézményes diakónia ne szorítsa ki a gyülekezeti szolgálatot. A jó gyakorlatok összegyűjtésével, a diakóniai díjak bevezetésével, a mentorhálózat felállításával és így a szemléletváltás ösztönzésével az elmúlt években sok olyan közösséget sikerült elindítani ezen az úton, amelyek korábban kevésbé voltak fogékonyak erre a szolgálatra.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

A Magyar Református Szeretetszolgálatról (MRSZ) se felejtsünk el megemlékezni!

Már csak azért se, mert az édes gyermekemnek tekintem. A létrehozása évében, 2006-ban még hét és félmillió, ma már félmilliárd forint a költségvetési főösszege. Kárpát-medencei szintű programjaival a magyar reformátusság egységesülési folyamatának egyik fő katalizátora, a Szeretethíd pedig lassan húszezer önkéntest mozdít a szélesebb hazában arra, hogy tegyen valamit a közvetlen környezetéért és az ott élőkért. De legalább ennyire fontos az MRSZ katasztrófahelyzetekben tanúsított helytállása, akár a haiti földrengésre, a Fülöp-szigeteki tájfunra vagy a magyar árvízi védekezésre gondolunk. És nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy a református segélyszervezet a gazdasági válság okozta szociális krízis enyhítéséből is kiveszi a részét azáltal, hogy majdnem nyolcszáz közmunkás foglalkoztatásával részt vesz a közmunkaprogramban, illetve a nemzeti eszközkezelővel együttműködésben több mint félezer devizahitelesnek segít az újrakezdésben. Kilenc évvel ezelőtt elképzelhetetlen dolgok lettek volna ezek, ma már maguktól értetődőek.

Nincs munka kudarc nélkül. Minden úgy sikerült, ahogy szerette volna?

Jó lett volna, ha előbb nyélbe tudjuk ütni az új diakóniai törvényt, és a humán erőforrás utánpótlásának a megoldatlansága is hiányérzetet kelt bennem. Több figyelmet kellett volna fordítanunk a munkatársak evangélizálására is, hiszen a diakónia az egyetlen élő forrásból, Jézus Krisztusból táplálkozik. Más az, ha valaki munkaként vagy hivatásként tekint a segítségnyújtásra, és megint más, ha valaki Krisztusban él, és azzal az örömmel végzi a szolgálatát, hogy Mesterét követheti az Atya dicsőségére.

Balog Zoltán miniszter négy éve azt nyilatkozta a Reformátusok Lapjában, hogy meg kell teremteni azokat az országos egyházi és állami struktúrákat, amelyek a helyi közösségeket segíthetik a cigányság felzárkóztatásáért végzett munkájukban. Léteznek már ezek a struktúrák?

A magyar európai uniós elnökség idején, 2011-ben elkészült az Európai Roma Keretstratégia, és még ugyanabban az esztendőben elkészült a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia is, amely ez év elején a tapasztalatok figyelembe vételével frissült. Az elmúlt években rengeteg modellkísérlet indult, amelyeknek a tapasztalatait folyamatosan vizsgáljuk, és az eredményes kezdeményezéseket ápoljuk, illetve bemutatjuk, sőt jogszabályba is foglaljuk, segítve ezzel az intézményesülésüket. A történelmi egyházak a kisegyházakkal szemben némileg le vannak maradva a romapasztoráció területén, de az utóbbi évek ebben is pozitív változást hoztak. A református Missziói Iroda a meglévő kezdeményezések összefogásával, bemutatásával, a Református Cigánymissziós Tanács életre hívásával és a cigánymissziós stratégia kidolgozásával sokat tett a gyülekezetek szemléletváltásáért. Utóbbira nagy szükség van, mert óriási a felelősségünk. A cigányság jelentős része beszorult a nyomor ördögi körébe, amelyben a különféle nyomorúságok összekapcsolódnak és megakadályozzák a kiút megtalálását. Az egyik kiút a megtérés. A megtérés képes megtörni olyan megkötözöttségeket, amelyek fogva tartanak. Ez azonban még mindig nem elég, hiszen a megtérőket be is kell tudnunk fogadni a közösségeinkbe. Fel van adva tehát a lecke a református gyülekezeteknek.

Fotó: kormany.hu

Melyek azok az egyházban szerzett tapasztalatok, amelyeket az állami szférában is hasznosít majd?

Közel kell menni a szegénységhez. Nincs ugyanis két egyforma szociális helyzet, nincs két azonos problémastruktúra. A nagy állami rendszerek legtöbbször nem elég célzottak, és ebből következően nem elég hatékonyak. Azok a jó rendszerek, amelyek összetettségükben látják a problémát, és felismerik, hogy nem pusztán szociális kérdésről van szó egy adott esetben, hanem azon belül például foglalkoztatási, lakhatási, egészségügyi, oktatási és esetleg tömegközlekedési kérdésről is. Az összetett problémához pedig hasonlóan összetett megoldásra van szükség, nem feltétlenül a pénzbeli segély a megoldás, hiszen az könnyen az uzsorásnál köt ki. A szociális munkásnak tehát pontosan fel kell mérnie egy család helyzetét, és rájuk szabva kell összeállítania a programot. Ezt követően pedig folyamatosan kísérnie kell annak megvalósulását, és ha szükséges, módosítania kell azon. A munkaágak egymástól független működésével, az anyagi és a humán erőforrások hiányával, valamint a jogszabályi kötöttségekkel küzdő állami rendszerrel szemben az MRSZ eddig is így végezte a munkáját.

Az egyházakat is bevonja majd az új rendszer kialakításába, vagy a reformátusok ismét szóvá tehetik az állam együttműködési készségének hiányát, ahogy ez más területeken nemegyszer előfordult az elmúlt években?

Az egyházak, a civil és a segélyszervezetek tudását az eddigieknél nagyobb mértékben kell hasznosítani mind az intézményes ellátórendszerek, mind pedig a felzárkózás szabályozásának a kialakítása során. A párbeszéd felújítására és folyamatos kapcsolattartásra van tehát szükség. Erre a személyem is garancia, hiszen jól tudom, hogy egyházaink milyen nagyszerű munkát végeznek az egész társadalom javára. A fontosságukat fejezi ki, hogy az államtitkári kabinetben külön munkatárs felel a velük ápolt kapcsolatokért.

Politikus lett, vagy szakember maradt?

A szakmából hívott el Balog Zoltán miniszter úr politikusnak. Azért fogadtam el ezt a felkérést, hogy szakpolitikusként még többet tudjak tenni a szegénységben élőkért. A szakmai múltam ehhez több oldalról is hozzátesz: egyrészt értek a területhez, ami nem hátrány, másrészt erős megelőlegezett bizalom van irántam a szociális szféra és a politika részéről egyaránt. Előbbi jó munkalégkört, az utóbbi erős felhatalmazást jelent. Ezért a felkérésre csak igent lehetett mondani, hiszen minden adott ahhoz, hogy Isten segedelmével hasznos és eredményes munkát végezhessek.

Azért látjuk még a református egyházban?

Nagyon remélem. Ha az államtitkári szolgálatom véget ér és visszafogad az egyházam, akkor igen. Bölcskei Gusztáv püspök úr mindenesetre úgy fogalmazott: a református egyház csak kölcsönad a kormánynak...

Kiss Sándor

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapjában

Rendszeres egyeztetés az egyházakkal

 

Rendszeres egyeztetés kezdődött az egyházakkal a szociális kérdésekről – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) augusztus 13-án. Czibere Károly hivatalában fogadta a jelentős szociális szolgáltatást végző bevett egyházak szakértőit. Az államtitkár elmondta: a törvényhozás menetéhez és a költségvetés tervezéséhez igazodva ez évtől rendszeresen, évente legalább öt alkalommal tartanak egyházi szakmai egyeztető fórumot szociális ügyekben és a felzárkózás területén az egyházi ügyekért felelős államtitkársággal együttműködve.

 

Szociális és felzárkózási ügyekben fontos stratégiai partnerei a kormányzatnak a bevett egyházak. Az Emmi mindkét területen új alapokra helyezi az egyeztetések rendszerét. A rendszeres konzultáció célja, hogy az egyházak véleményének figyelembe vételével kiszámítható és több évre előre tervezhető intézkedések valósuljanak meg, valamint az egyházi fenntartói tapasztalatok beépüljenek mind a szociál-, mind a felzárkózáspolitikába.

 

Forrás: MTI

Istent keresem

2Krón 3

„Kárpitot is készíttetett kék és piros bíborból, karmazsinból és lenből, amelyekbe kerúbokat szövetett” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →