Reményteljes jövő egyházban, gazdaságban és társadalomban

2010. május 09., vasárnap

 

altReményteljes jövő - ezzel a címmel rendezte meg május 8-án a már hagyománnyá vált lelkész-presbiteri konferenciáját a Tiszáninneni Református Egyházkerület, melyre csaknem ezerötszázan gyűltek össze a Miskolci Egyetem Díszaulájában.

Nem véletlen hogy a „reménységet" választottuk az idei lelkész és presbitertalálkozó mottójául. - hangsúlyozta nyitóáhitatában Csomós József. A Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke szerint hosszú és nehéz az út, mely a reményteljes jövő felé vezet. Ezt az utat államnak és egyháznak, egyénnek és gyülekezeteknek közösen kell megtenniük. A keresztyén egyház feladata ezért, hogy Isten leveleként hozzon hírt arról, hogy az Úrnak terve van velünk. A püspök hangsúlyozta, a kígyó csábítása ma is reális veszély. A mértékletes, keresztyén embernek viszont tudnia kell, hogy nincs más rövidebb és könnyebb út. Csomós József az ország előtt álló kihívások kapcsán Luther Márton szavait idézte, miszerint: „Minél több a feladatat, annál több az imádság!"

Dr. Patkó Gyula egyetemi rektor köszöntőjében méltatta az Universitason folyó sokoldalú képzést, amely a műszaki, társadalomtudományi karok mellett művészeti iránnyal is bővülhetett. Az intézmény vezetője örömét fejezte ki, hogy az egyetemen ökumenikus lelkészség működik, a campus pedig nyitott a hitélet irányába. Patkó Gyula szerint az egyetem oktatói között számos, hitét gyakorló keresztyén ember van, akik mindennapi tetteikkel, - legyen az a közös ebédlőben egy rövid áhítat az étkezés előtt - bizonyságot tesznek hitükről.

altEgymás nélkül csonkák vagyunk. Mindegy, mekkora gyülekezetről van szó, az összefogás, a közösség a mai társadalom legnagyobb megtartó ereje - mondta Bölcskei Gusztáv a konferencia első előadásában, melyet Reményteljes jövő az egyházban címmel tartott meg. A MRE Zsinatának lelkészi elnöke hangsúlyozta: az elmúlt évek megmutatták, hogy csakis az evangéliumi bátorság teheti képessé az embert arra, hogy amit tegnap kimondott, azt holnap is bátran merje vállalni. A keresztyén egyház feladata, hogy a hit, remény és mértékletesség útján segítse ne csak a társadalom, a gazdaság, de a bizalom újjáépítését is. Bezárkózás és önfeláldozás - Bölcskei Gusztáv szerint e két szélsőség közt kell megtalálnia az egyháznak az arany középutat. A püspök hozzátette: A hittel élő ember amellett, hogy nem vonulhat el a világ elől, mit sem törődve annak változásaival, de azt sem vállalhatja, hogy a túlzott alkalmazkodni akarással saját lényegét veszíti el. Bölcskei Gusztáv hozzátette, az egyháznak nem azt kell figyelnie, hogy éppen honnan fúj a szél, hanem, hogy a megfelelő széljárás esetén készen álljon a vitorla.  

altVarga Mihály az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának elnöke Reményteljes jövő a gazdaságban címmel tartotta meg előadását, amiben azt hangsúlyozta, hogy reményt kell adni a magyar embernek. „Az elmúlt években a becsületes munka elvesztette értékét, a közösségek meggyengültek, teherré vált a gyermekvállalás és a társadalom minden területén értékválsággal kellett szembesülnünk." Varga Mihály szerint, aki maga is presbiter csak úgy tudunk ma reményt adni az embereknek, ha e megtépázott értékek a helyükre kerülnek és rend lesz a fejekben. Az új kormány leendő államtitkára szerint ma 650 ezer állástalan ember van az országban, 90 ezer családot fenyeget kilakoltatás, miközben hazánk az éves befizetett személyi jövedelemadó felét fordítja az államadósság kamatainak fizetésére. Varga Mihály hangsúlyozta: Reményt kell adni a magyar embereknek, vállalkozóknak és új, a bizalomra építő kapcsolatot kell alakítani az emberek és az állam között is. A képviselő szerint a válság új értékeket is felszínre hozott, és reményét fejezte ki, hogy mindez a közösségek, az összetartástudat megerősítéséhez vezet majd.

Elfogadni, hirdetni, tenni - a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka szerint ez a Református Egyház társadalmi küldetése. Ábrám Tibor „Reményteljes jövő a társadalomban" című előadásában hangsúlyozta, az elmúlt években az volt a szomorú üzenet a fiatalok felé: „Maradj egyedül, építs inkább karriert, egyedül könnyebb!" A keresztyéneknek és az új államvezetésnek is közös küldetése ezért, hogy a fenti kijelentés helyett a családok fontosságát, a gyülekezeti közösségek megerősítését és az iskola nevelő szerepét hangsúlyozza, mindezt csak a keresztyén értékrend határozott közvetítésével lehet elérni.

Forrás: tirek.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.