Református Énekek tizenkettedszer a Müpában

2013. június 20., csütörtök

A Református énekek XII. hangverseny, amely a szervezők szándéka szerint egy világi helyen tartott istentisztelet, 2013. július 6-án, szombat este fél nyolc kezdődik a budapesti Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

A koncerten megszólaló, 370 fős Kárpát-medencei Egyesített Református Kórust tizennyolc meghívott énekkar alkotja. A kórus karnagyai Arany János, Berkesi Boglárka, Berkesi Sándor, és a felvidéki Süll Kinga lesz. Az orgonánál Szilágyi Gyula. A négy zenei blokk elején egy-egy bibliai ige hangzik el, melyet az idén Gulyás Gergely református parlamenti képviselő olvas fel.

A gyülekezet négy alkalommal együtt énekel a kórussal. Az énekrend és a négy Ige elérhető a Fidelio programújságunkban itt.

A Himnusz közös eléneklése után Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület idén beiktatott új püspöke áldással bocsátja el a gyülekezetet.

Jegyárak: 1990, 2850, 3200, 3990 Ft.

Bevált módszer – különösen a vidéki megrendelők számára –, hogy e-mailben vagy telefonon megrendelik a jegyeket a Stereo Kft.-nél, banki utalással kiegyenlítik a felmerült összeget, és a jegyeket a helyszínen harminc-kilencven perccel a kezdés előtt a Müpa előcsarnokában felállított standnál átveszik.

Reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió