Református közbenjárással újították fel a técsői Kossuth-szobrot

2009. december 16., szerda

Ünnepélyes keretek közt avatták újra Kossuth Lajos magyarországi támogatással felújított szobrát szombaton a kárpátaljai Técsőn.

Técső lakossága 1896-ban közadakozásból állított mellszobrot Kossuthnak. A kisváros központjában álló emlékmű sorrendben a hatodik a világ köztéri Kossuth-szobrai között.

A szobor újraavatásán részt vett Bacskai József, a beregszászi magyar konzulátus főkonzulja, aki az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a técsői Kossuth-emlékművet és a hozzá tartozó parkot a városrendezés keretében újította meg a helyi református egyházközség és a polgármesteri hivatal.

A reformátusok a beregszászi magyar konzulátus közbenjárásával sikeresen pályáztak a Külügyminisztériumnál, aminek köszönhetően 350 ezer forinttal tudtak hozzájárulni a rekonstrukciós munkálatok költségeihez. A fennmaradó részt a polgármesteri hivatal fedezte – tette hozzá, megjegyezve, hogy az átadási ünnepségen legmagasabb szinten képviseltette magát a técsői járás – a legnagyobb ukrajnai járás – állami közigazgatási hivatala is.

A két méter magas talapzaton lévő Kossuth-szobor egyike az azon kevés magyar emlékműveknek, amelyeket nem romboltak le Kárpátalja Csehszlovákiához, majd a Szovjetunióhoz történt csatolása után. A helyi legenda szerint a técsőiek 1944-ben úgy mentették meg a Kossuth-emlékművet, hogy szilvapálinkával leitatták a szobor lerombolására készülő szovjeteket. Később Váradi Sternberg János ungvári történészprofesszor járt közben a szovjet hatóságoknál azért, hogy kíméljék meg Kossuth Lajos szobrát.

A felvétel a szobor felújítása előtt, még 2007. július 5-én készült, a Református Középiskolák XIII. találkozóján.

MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.