Református egységet szimbolizáló emlékmű épül Fehérgyarmaton

2010. június 05., szombat

„Június 5-én Fehérgyarmaton a 10 órakor kezdődő szabadtéri úrvacsorás istentisztelet keretében felavatjuk a Kárpát-medencei magyar reformátusság egységét kifejező emlékművet” – tájékoztatta a Reformátusok Lapját Szalai László lelkipásztor.

Az emlékmű közepén – ami a fehérgyarmati önkormányzat területén, a templom előtti parkban épül – egy félkör alakú, sziklákból kirakott, a Kárpátokra emlékeztető, egy méter magas rész kap helyet. Itt helyezik el a történelmi Magyarország térképének ábrázolását a jelenlegi magyar reformátusság részegyházakra lebontott létszámával. Ebből nő ki egy 2,5 méteres, 40 centiméter átmérőjű, henger alakú oszlop, tetején bronz zászlós báránnyal. Teljes magassága körülbelül négy méter lesz. Az emlékművel a tavalyi május 22-i Alkotmányozó Zsinatnak állítanak emléket.

„Rengeteg munkával jár” – mondja Szalai László lelkipásztor az emlékmű építéséről. Betonalapot, vasbetonszerkezetet készítettek, a sziklákat darukkal emelték a területre. Fehérgyarmaton már nem az első emlékmű avatására készülnek: Szalai László vezetésével, a gyülekezet részvételével már felállították az ötvenhatosok emlékművét és a Trianon-emlékművet, mindkettőt a templomkertben. „Emlékműveink üzenete a református és a nemzeti öntudat ápolása, és természetesen az is fontos, hogy tudunk hol ünnepelni” – fogalmaz a lelkipásztor, aki megemlíti, hogy tavaly május 22-én gyülekezetükből nagy számban vettek részt a debreceni ünnepségen.

A júniusi ünnepi istentiszteleten igét hirdet Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, az emlékművet Balog Zoltán országgyűlési képviselő avatja fel, Tilki Attila polgármester pedig a korábban felavatott trianoni emlékmű előtt mond beszédet. Délután családi nap lesz a gyülekezetben: többek között fellépnek a hittanos gyermekek, a Misztrál együttes, Levente Péter, Homonyik Sándor és a hajdúsági népzenei együttes. A gyülekezet minden jelenlévőt babgulyással vendégel meg.

A Magyar reformátusság a Kárpát-medencében című emlékmű alkotója Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész. Az emlékmű megalkotását támogatta a Tiszántúli Református Egyházkerület, Fehérgyarmat Város Önkormányzata, a Magyar Képzőművészeti Lektorátus, a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Fehérgyarmati Református Egyházközség.

T. Németh László

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.