Reformációi Gálaest az Urániában

2010. október 18., hétfő

„A Reformáció nem akart mást, minthogy a templom szűk falai közül kilépve bemutassa a körülötte lévő 16. századi világnak: az egyház nem önmagáért van” – fogalmazott Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök a tizenhetedszer megrendezett ünnepségen.

„A Reformáció nem akart mást, minthogy a templom szűk falai közül kilépve bemutassa a körülötte lévő 16. századi világnak: az egyház nem önmagáért van. Visszatér a forrásokhoz, újra felfedezi Krisztust, s nem utolsó sorban felismeri a szabályozott keretekben rejlő lehetőséget” – fogalmazott Szebik Imre nyugalmazott püspök a Reformációi Gálaesten elhangzott köszöntőjében. Az október 17-én a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett gazdag kulturális program immár 17. alkalommal hozta össze az országos hazai egyházakat, hogy közös hitkincsük évszázados gyökereire emlékezzenek.

Az 1990-es évek elején újraszervezett Országos Protestáns Napok, vagy, ahogy újabban nevezzük: az Október a Reformáció hónapja programsorozat elsődleges célja, hogy felelős hívő gondolatokkal, a zene és az irodalom gyöngyszemeivel ünnepeljük a 16. századi Reformáció ma is élő közösségét, éltető gazdagságát, valamint a hívő élet folyamatos megújulását. Misszióra, hitünk bátor megvallására, meghirdetésére bíztat bennünket a XVIII. századi énekünk, mely a rendezvénysorozat ez évi jelszava is: „Ébredj bizonyságtévő lélek”. Az Október a Reformáció Hónapja ennek a szükségnek és lehetőségnek kíván eleget tenni sok száz központi, helyi, illetve egyházi rendezvénnyel, hiszen erre a megújulásra napjainkban is nagy szükség van. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházainak vezetői, a testvéregyházak képviselői, a társadalmi és kulturális élet neves személyiségei, egyházaink lelkipásztorai, tanárai, valamint a protestáns gyülekezetek tagjai mellett a Fasori Evangélikus Gimnázium diákjai is jelen voltak: segítő szolgálatuk nagyban megkönnyítette a nagy médiafigyelem övezte gálaestet.

altAz est zenei programját a Baptista Központi Énekkar nyitotta meg: az 1957-ben alakult formáció rendszeresen ad hangversenyt a Magyar Rádió stúdióiban, hazánkon kívül is komoly megbecsülésnek örvend. Több hanglemezből és kazettafelvételből álló, gazdag repertoárjukban a legegyszerűbb énekfeldolgozásokkal kezdve a nehéz kórusműveken keresztül egészen a zeneirodalom legnehezebb, de egyben legnagyszerűbb oratóriumainak megszólaltatása is megtalálható. Az est folyamán az együttes a Liszt Ferenc-díjas Berkesi Sándor karnagy vezényletével Brahms: Német requiem – IV. tételével kápráztatta el a közönséget. 

Melanchton halálának 450. évfordulója kapcsán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnökeként a programot Szebik Imre is köszöntötte: „Minden keresztyén annyit ér, amennyit Isten és a társadalom profitál belőle. A református életforma e sajátos értékmeghatározása azt a bizonyosságot rejti, hogy nem hiába vagyunk e világon. A keresztények ugyanis hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kevesebb börtönt kelljen építeni vagy ahhoz, hogy a lelki válságban lévő emberek megvigasztalódjanak. Nem fölöslegesen adatott meg nekünk a hit, reménység, szeretet: eleinkhez hasonlóan ki kell árasztanunk a világba!” – fogalmazott a nyugalmazott püspök az egyház szükségszerű növekedéséről. „Az egyház a reformáció kezdetekor, a XVI. században a szentek és a pénz körül forgott, mert még az üdvösséget is anyagiak fejében árulták. A reformáció azonban kimondta, hogy a szentek és a pénz nem ér semmit, egyedül Krisztus. Az ágostai hitvallásban arról szóltak, hogy az evangéliumot tisztán kell hirdetni, az egyházban élő közösséget kell teremteni - hívta fel a figyelmet a püspök.

altAz ünnepi gondolatokhoz Novotny Zoltán sportújságíró is csatlakozott, aki a sport és spiritualitás kapcsán a bizonyságtétel fontosságát hangsúlyozta: „A Reformáció Isten kegyelme által sugallt hitelvek alapján bontakozott ki. Ez nem egy lezárt folyamat, folytatódik most is. Ha valaki hisz, az legyen nyilvánvaló cselekedeteiben. A sportolók gyakran választják a nyilvánosságot hitük megvallására: a 2002-es labdarugó világbajnokság megnyerése után, a kupa átvétele előtt a brazil válogatott egy nagy kört alkotva, s egymás kezét fogva térdelt le egy stadionnyi ember előtt. Roberto Carlos és csapattársai hatalmas transzparenssel adták tudtára a mérkőzést néző másfél milliárd embernek, hogy a győzelmet Istenek köszönhetik. Ezek a talán túl színpadias megnyilvánulások vitákat váltanak ki. Való-e a hit a sportrendezvények leegyszerűsített világába? Ha Jézus Krisztus követői vállalják hitüket, az nem csak a konfliktusok kezelésében, de az ennek megfelelő szellemiség közvetítésében is példaértékű” – fejezte be beszédét a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke.

altA közös éneklés után a csaknem hatszáz egybegyűlt Soós Andrea előadóművész Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus című szavalatában gyönyörködhetett, majd Takács Éva népdalénekes moldvai, alföldi, dunántúli csokra következett. A nagy találkozásokra, régi ismeretségek felelevenítésére teret adó szünet után Udvaros Béla rendezésében Madách Imre: Az ember tragédiájának záró keretszínét adta elő az Evangélium Színház. Az ünnepélyen megjelent Szászfalvi Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára is. Az est zárásában a Reformációi Megemlékezés, az Országos Istentisztelet és Orgona-, valamint könnyűzenei koncert mellett az Október a Reformáció hónapja programsorozat további gazdag kínálatára hívta fel a figyelmet a műsorvezető, Bényi Ildikó.

Pintér Dániel Gergő

Képek: evangelikus.hu/Kiss Tamás

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.