Refo500 – holland internetes lap a reformáció 500. évfordulója előkészítésére

2010. február 22., hétfő

altA reformáció megindulásának 500. évfordulója 2017-ben lesz, erre már most különböző előkészületek történnek. Legújabban a hollandok indították el internetes oldalukat, melyen több érdekes meglepetés is várja a látogatót, például az „időcsúszka”.

A putteni De Vanenburg nevű kastélyban február 16-án start-klikkel indult el az az internetes oldal, amelynek az a feladata, hogy a 2017-es reformációi emlékévet már most különböző programokkal elkezdjék előkészíteni. Érdekességként említhető, hogy a sok projektpartner, adakozó, szponzor, érdeklődő, protestáns egyháztagok és lelkészek mellett katolikusok is szép számmal voltak jelen az ünnepélyes oldal-megnyitón. Dr. G.J.N. de Korte groningeni katolikus püspök is vendége volt az alkalomnak, aki rövid köszöntőjében elmondta: részvételük az ökumenikus mozgalom jó gyümölcse. A Refo500 elnöke, Dr. E.A. de Boer szerint a reformációnak abban is megragadható a jelentősége, hogy a vallási sokféleséget is megjeleníti. A projekthez már most több mint 40 intézmény csatlakozott támogatóként, mint pl. kereskedelmi vállalatok, egyetemek, főiskolák, médiapartnerek, kulturális és egyházi intézmények; valamint a reformáció két jelentős holland városa, Dordrecht és Gouda is. Mivel nagy a külföldi érdeklődés is, március 4-én a honlap nemzetközi nyílt napot tart, melyen részt vesz egyebek között a bretteni Melanchthon Akadémia magas rangú képviselte is. Még júniusban sor kerül arra az észak-amerikai konzultációra is, ahol a Refo500-ban az amerikai részvételt tárgyalják meg. A Refo500 stábja a reformációt a megújulás és a változtatás nagy mozgalmának tartja, melynek nem csak a múltban, hanem a jelenben és a jövőben is jelentős befolyása volt és lesz. Kiváltképpen olyan témákban, mint az oktatás-nevelés és a tudomány, a hitvallás és a hitviták, a pénz és a hatalom, a tanítás és az egyház, az élet és a halál, a művészet és a kultúra, a szabadság és az igehirdetés, a megújulás és a kegyesség, a Biblia és a nyelv. A honlapon már 2013-as programok is megjelennek. Érdekesség, hogy a reformáció kialakulását, Luther születésével indítva, majd a különféle protestáns irányzatokat és reformátorokat is bemutatva, időcsúszkával járhatunk-kelhetünk a múltban virtuálisan, s közben korabeli dokumentumok és  mai értékelések segítségével szerezhetünk információkat Európa talán legnagyobb hatású szellemi, lelki, egyházi és kulturális forradalmáról, a reformációról. Elismerést érdemel ez a holland alaposságot és igényességet, intelligenciát bizonyító kezdeményezés, amit még akkor is érdemes meglátogatni, ha valaki nem ismeri a holland nyelvet. A honlapnak készül német és angol nyelvű változata is. Cím: www.refo500.nl (reformiert-info.de – refo500-nl – 2010-02-22 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.