Refis diák a világbajnok csapatban

2017. július 13., csütörtök

A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának egyik diákja is a tagja volt a fizika világversenyt nyert magyarországi csapatnak.

A magyar válogatott nyerte a Szingapúrban megrendezett Nemzetközi Ifjúsági Fizikatornát. A magyar csapat tagja volt Varga-Umbrich Eszter is, a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának diákja.

A csapat tagjai: Bánóczki Tímea (Német Nemzetiségi Gimnázium, Budapest), Varga-Umbrich Eszter (Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Pápa), Szakály Marcell (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), Nagy Balázs Norbert (Német Nemzetiségi Gimnázium, Budapest), Svastits Áron (Budapest, Piarista Gimnázium).

A magyar válogatottat az ELTE Anyagfizikai Tanszéke válogatta össze egy többfordulós verseny során, végül a legjobbakat küldték ki Szingapúrba. Minden csapat öt főből állt. A felkészítők egyike, Jenei Péter az Indexnek elmondta: a világversenyen a diákok fizika „csatákban" mérik össze a tudásukat. Minden csatában 3 véletlenszerűen összesorsolt ország vesz rész. A magyar válogatott mind az öt ilyen csatát megnyerte, így került aztán a döntőbe. A döntőben végül a magyarok a negyedik helyen végeztek, mellyel aranyérmet érdemeltek ki.

Fotó: Varga-Umbrich Károly (Facebook)

Forrás: index.hurefdunantul.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió