"Felelősséggel tartozunk azok iránt, akiket reánk bízott Isten" – Beszélgetés Ferencz László leköszönő kalotaszegi esperessel

2010. március 10., szerda

altHarmincöt esztendeje lelkész, pedig nem is akart az lenni. A hivatás választotta őt, Ferencz László pedig nem bánja. Kalotaszegen született, de még kisgyerekként elkerült onnan messze, Székelyföldre. Szinte csodával határos fordulatok vezérelték vissza szülőfaluja, Nyárszó parókiájára. 15 éve a kalotaszegi egyházmegye vezetője, ám orvosa tanácsára esperesi tisztségét már csak a nyár elején esedékes egyházmegyei közgyűlésig tölt be. Jelen volt a kalotaszegi egyházmegye újraalakulásánál is, és láthatta, a változások után hogyan alakult a kalotaszegi tájegység és az egyház sorsa.

 

– Édesapám is lelkipásztor volt, sőt a nagyszüleim is, de nem mondhatnám, hogy én ezért választottam ezt a hivatást. Gyerekkoromban amiatt, hogy papgyereknek születtem, nagyon sok nehézségbe ütköztem. Középiskolát nem végezhettem, a bentlakásban nem volt hely számomra emiatt. Az 50-es, 60-as évek ben a papgyerekeket nem engedték érvényesülni, a lelkészfeleségeket pedig, ha a tanügyben dolgoztak, menesztették. Ez a korszak egyáltalán nem ösztönzött arra, hogy a lelkipásztori hivatást válasszam. Később úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy azért nem választottam akkor ezt a hivatást, hogy az én gyermekeim ne szenvedjék el azokat a hátrányos megkülönböztetéseket, melyekben nekem részem volt.

A szakiskolába gond nélkül befogadtak, melynek elvégzése után Brassóban a teherautó gyárban dolgoztam egy ideig. Elvégeztem az esti líceumot, másfél éves megszakítással, mialatt katonáskodtam. Miután leszereltem, leérettségiztem, és bár más hivatást szerettem volna választani, végül mégis a teológiára jelentkeztem. Hiszem azt, hogy Isten irányított erre a pályára, és persze azóta sem bántam meg ezt a lépésemet.

– Az ön gyerekeinek mennyiben változott a helyzetük, ami a hátrányos megkülönböztetést illeti?

– Nekik már semmilyen hátrányuk nem származott abból, hogy lelkészcsaládba születtek. Középiskolát végezhettek, mindhárom gyermekem református kollégiumban tanult, és ami fontos, ők már anyanyelvi oktatásban részesülhettek, ami nekem annak idején nem adatott meg: románul kellett elvégeznem a szakközépiskolát és az esti líceumot. A nagyobbik lányom germanisztikát tanult Nagyváradon a Partiumi Keresztyén Egyetemen. A fiam ugyanott vallástanár és szociális munkás szakot végzett, a kisebbik lányom jelenleg Marosvásárhelyen orvostanhallgató.

– Hol kezdte a szolgálatot?

– 1975-ben Marosludas mellett, Istvánházán kezdtem a lelkipásztori szolgálatot, ahol három évig voltam lelkész, egy rövid, három hónapos megszakítással, mialatt Brassón segédlelkészkedtem.

– Hogyan került Kalotaszegre?

– Kalotaszegen, Nyárszón születtem, édesapám itt volt lelkész a háború után 1951 végéig. Innen került Málnásfürdőre, ahol huszonhét évig szolgált. Ekkor a nyárszói gyülekezet visszahívta, mert szép emlékekkel maradtak az ő munkája nyomán. Amikor édesapám visszajött – 1978. január 22-én –, elvégezte a bemutatkozó szolgálatot Nyárszón, illetve Sárvásáron. Még aznap éjszaka szívinfarktust kapott, kórházba szállították, és három hónap múlva meghalt. A gyülekezet óhaja volt, hogy én foglaljam el a helyét, amit kötelességemnek is éreztem, hiszen ritka dolog, hogy egy gyülekezet egy idős lelkészt annyi év után visszahívjon, és újból megválasszon. Így kerültem szülőfalumba, ahol tulajdonképpen már nem ismertem senkit, mivel alig ötéves voltam, amikor elköltöztünk onnan.

– Külföldi tanulmányait hol végezte?

– 1982 októberétől 1984. március végéig az akkori NSZK-ban voltam ösztöndíjas, Münsterben. Én voltam a református egyháznak az utolsó ösztöndíjas tanulója abban a korszakban. Az akkori politikai vezetőség ugyanis meghúzta a vonalat, arra hivatkozva, hogy mindenkinek, aki tovább akarja mélyíteni az ismereteit, az ország határain belül kell azt megtennie. Ezt az időszakot isteni ajándéknak tekintettem, mivel úgy éreztem, az Úr ezzel kárpótolt amiatt, hogy gyermekkoromban hátrányom származott abból, hogy lelkészgyereknek születtem. Itt elsajátítottam a német nyelvet, és olyan kapcsolatokra tettem szert, amelyek nagyon hasznosak voltak a lelkészi pályám során, és a mai napig is azok.

– Körösfőt, Bánffyhunyad után gyakorlatilag Kalotaszeg központjának tekintik. Ez kihívást, vagy inkább előnyt jelentett a szolgálatban?

– Körösfő egy egységes gyülekezet, az 1880-as évektől kezdve kereskedéssel foglalkoztak, saját termékeikkel eljártak árulni, egészen napjainkig. Ez leginkább csak abban mutatkozott meg, hogy a nyári hónapokban körülbelül a fele a gyülekezetnek nem tartózkodott itthon, mivel a tengerpartra, Magyarországra utaztak, hogy az általuk készített termékeket értékesíthették. Ennek ellenére nem állíthatom, hogy nehézséget jelentett volna bármi is az egyházi életben.

– Ma is kereskedéssel foglalkoznak a legtöbben, vagy változott valamit a helyzet?

– Régebben azt mondták, hogy minden ház egy műhely. Ma már annyiban változott a helyzet, hogy vannak műhelyek, amelyek sajnos bezártak. Ez azzal is magyarázható, hogy a kínai piac Kalotaszegre is betört. Ez nem csupán azt jelenti, hogy kínai termékeket is árusítanak a körösfőiek, hanem leginkább azt, hogy eljöttek ide a kínaiak, megnézték, hogyan készítik az itteni mesterek a termékeiket. A termékeket lemásolták, és olcsóbban, de persze sokkal silányabb minőségben forgalmazzák.

– Hány évig volt esperes?

– 1990 februárjában újraalakult a kalotaszegi egyházmegye, ekkor megválasztottak kateketikai előadónak. 1994-ben új választásokra került sor, akkor főjegyző lettem. Egy évvel később Ferencz Miklós, az akkori esperes autóbalesetben életét vesztette, és mint főjegyző, nekem kellett átvennem a tisztségét. Azután két ciklusban is megválasztottak esperesnek, tehát immár 15 esztendeje töltöm be ezt a tisztséget.

– Ez idő alatt mennyit változott a kalotaszegi egyházmegyének a képe?

– A lelkipásztori közösség teljesen megfiatalodott, már szinte két éve én vagyok a kalotaszegi egyházmegye legidősebb lelkipásztora. A jelenlegi huszonhét lelkipásztor közül tizenhatot én iktattam be a szolgálatba. A lélekszám nagyot csökkent, az egyházmegye megalakulásakor 16 500 volt a lélekszám, ami mára 12 100 lélekre apadt.

– Mit tart a legnagyobb eredménynek, amit sikerült elérnie esperessége alatt?

– A hivatal működésének kezdetén nem volt saját épületünk, amit magunkénak mondhattunk. Hosszú ideig egy helyiséget béreltünk, ahol a hivatal működött, és ahol a gyűléseket tartottuk. A németországi ismerőseim felvállalták, hogy kézimunkákat értékesítenek, hogy a befolyó összegből egy épületet vásárolhassunk a hivatalnak. Gyülekezetenként, lélekszámra lebontva kézimunkákat gyűjtöttünk, és az ebből befolyó pénzösszegből vásároltuk meg azt a házat, ahol ma a hivatal működik. Az épületet aztán fel kellett újítani, amire szintén kézimunkák értékesítése által teremtettük elő a pénzt.

– Júniusban kerül sor a tisztújításra. Milyen jó tanáccsal látná el az utódját?

– A lelkipásztori hivatást és az esperesi tisztséget csak úgy lehet végezni, hogyha szeretjük az embereket, akikkel együtt kell dolgoznunk. Annak, aki eredményes munkát akar végezni, felelősséget kell éreznie azok iránt, akik reá vannak bízva. A gyülekezet, az egyházmegye problémája elsődleges kell hogy legyen a hivatást végző személy számára. A legfontosabb dolognak azt tartom, hogy bízni tudjunk híveinkben, kollégáinkban.

Hover Zsolt

Istent keresem

Jn 13,36–38

„Az életemet adom érted!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →