Presbiterek továbbképzése az imádságról Borkumban
2010. szeptember 20., hétfő
Október végén négynapos továbbképzést tart presbiterek részére az Északi-tengeri német szigeten.
A presbiternők és a presbiterek részére meghirdetett alkalmon azzal a központi kérdéssel foglalkoznak majd, amit maguk a presbiterek javasoltak, mert fontosnak tartják. Fő előadások és munkacsoportok segítik az Északi-tengeri szigeten a téma ismertetését, bibliai összefüggéseinek, aktualitásának feltárását, személyes tapasztalatok kicserélését.
Elsősorban a Mi Atyánk áll a tanulmányozás középpontjában. Hilke Küver református lelkésznő szerint nagy az igény a gyülekezetekben és a presbiterek között az imaélet megújítására. Ennek az igénynek tesz majd eleget a presbiteri konferencia négy napja. A beszélgetéseket és előadásokat a lelkésznőn kívül ismert református személyiségek tartják, így Jann Schmidt egyházelnök, Reinhild Gedenk lelkésznő Emdenből, és Siek Postma lelkész Jenneltből. (reformiert.de – 2010-09-20- dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)
Ez történik továbbiak →
-
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom -
05. 26. vasárnap
Búcsú a templomtól
Kálvin téri templom -
05. 27. hétfő
Lepramisszió csendesnap és közgyűlés
Budapest -
05. 28. kedd
KIMM nyílt nap
KIMM, Ráckeresztúr
Olvasta már?
-
Ünnepel a Kollégium
Megújulhat a reformáció ötszáz éves évfordulójára a Debreceni Református Kollégium és intézményhálózata. Az állami támogatásról szóló megállapodást az intézmény 475 éves jubileuma, valamint a magyar református egység napja alkalmából tartott istentiszteletet követően a debreceni Nagytemplomban írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Bölcskei Gusztáv püspök.
-
Közel-Keleti egyházi tanácskozás
Libanonba, Bejrutba szervezett az Egyházak Világtanácsa és a Közel Keleti Egyházak Tanácsa tanácskozást. Közel százötven egyházi vezető érkezett, hogy elmondja véleményét a térségben történt változásokról. A Szíriában kialakult helyzetről is szó volt.
-
Jubilál a Református Zenei Fesztivál
Tizedik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált a Budapesten. "A Fesztivál feladata a koncertek és kulturális események kínálása mellett az is, hogy emlékeztesse a résztvevőket Isten hatalmas tetteire"— mondta megnyitóbeszédében Steinbach József püspök.
-
Ezt sem lehet túl korán kezdeni
Óvodások, iskolások, pedagógusok és szülők együtt szépítették péntek délelőtt a budafoki Halacska református óvoda udvarát a Szeretethíd első napján.
-
Legyünk mi is szamarak!
Kisebbfajta dzsembori alakult ki a Szeretethíd megnyitóján a budapesti Erzsébet téren.
