Pihenőhely a virtuális világban – online lelkisegély

2010. február 06., szombat

alt„A tapasztalat szerint egyre nagyobb az igény az esti, ingyenesen elérhető ügyeletre” – mondja Révész Jánosné, a Telefon-lelkigondozás missziós lelkésze. Sok embernek a napközbeni rohanás és munka mellett nem jut ideje gondolkozni a nehézségein – az esti-éjjeli órákban viszont hatványozottan rohanhatják meg gyötrő kérdései. Fontos lenne, hogy ilyenkor ott legyen valaki, akinek felteheti kérdéseit. Ezt felismerve hívták életre az internetes lelkigondozás intézményét.

A Református Missziói Központ a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézettel karöltve a múlt évben internetes lelkigondozói képzést indított. Céljuk olyan munkatársak képzése, akik készen állnak arra, hogy szabadidejükben krízisben lévő embertársaikkal beszélgessenek– akár éjszaka is.
„Az internetes lelkigondozás speciális terület, ezért el is különítjük a telefon-lelkigondozástól, aminek megvan a helye és a jövője is” – teszi hozzá a misszió vezetője. Sokak számára, főleg az idősebb generációnak jobban hozzáférhető a telefonos szolgáltatás, ami viszont 17–21 óra között hívható naponta. Az internetes lelkigondozás a tervek szerint este nyolctól hajnali egyig működne, és nemcsak Skype-on, hanem egyéb chateken és e-mailen is tartanának ügyeletet. „A virtuális világban egyfajta pihenőhelyet jelentene ez a szolgálat, amit elhivatott, komoly szakmai-lelkigondozói felkészültséggel bíró önkéntesek végeznének” – magyarázza Révész Jánosné.

Ez már történelem
Az internetes lelkigondozás gondolata már 1996-ban felvetődött egy frankfurti konferencián, ezután pedig Svájcban alakult egy ilyen munkacsoport. Eleinte kizárólag lelkészek végezték ezt a munkát, majd később a munkatársi stáb szociológusokkal, pszichológusokkal is bővült. Hasonló szolgálatok indultak Olaszországban, Dániában, Angliában és Magyarországon is. A munka tehát nem előzmények nélkül való: a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségén belül – aminek a Telefon-lelkigondozás is aktív tagja –  a békéscsabaiak már 2009 eleje óta végeznek internetes lelkigondozást, ami felekezetközi szolgálatként működik, és magában foglalja módszerként a Skype mellett az e-maileket, valamint a chateket is.

Csitt! Chat?
A chatek használhatóságáról a lelkigondozásban megoszlanak a vélemények. Ellenzői azzal érvelnek, hogy a chatelés túlzottan felületes és személytelen kommunikációs forma, nem lehet vele nagy mélységekbe eljutni. Révész Jánosné szerint ez nem a kommunikáció formáján, hanem a beszélgetőkön múlik. Az anonimitás sokszor még fontos segítség is, és külső gátló tényezőket – mint szimpátia-ellenszenv –  és gátlásokat szüntet meg. Továbbá lehetőséget ad arra, hogy a krízisben lévő feltehesse kérdéseit, és válaszokat is kapjon rájuk, anélkül, hogy felfedné önmagát – ez is erősíti a biztonságérzetet.

Ahol most van épp szükség
„Miért ne figyelhetne oda a református egyház a változó világ igényeire? Miért ne lehetne ott is jelen, ahol adott esetben valóban sokaknak lenne szüksége rá, hogy meghallgassák?” – teszi fel a kérdést a misszió lelkésze. Különösen, mert nem esti unaloműzőként szolgálnának a segítők – a lelki segélyhívások tetemes része krízisintervenció, azaz például egy öngyilkosság megakadályozása. „A sokszor egy-másfél órás, kusza, zaklatottan előadott történeteket hallva kell a felhívó összevissza pörgő lelki iránytűjét a helyes irányba állítani, ami komoly koncentrációt és türelmet igényel” – meséli Révész Jánosné. Bizonyos hátrányokkal nyilván számolni kell, például hogy a Skype-ot használó segélykérő tartózkodási helye nehezebben határozható meg, így adott esetben segítséget is nehezebb a helyszínre küldeni. Sok múlik a beszélgetőtárs hitén, személyiségén, felkészültségén. Akár egy másik ember élete is.

Ki fogadja a hívást?
A munkatársak képzését Tóth János, a Gyökössy Intézet vezetője és Révész Jánosné végzik a Református Missziói Központ keretein belül. Az első stáb hamarosan végez, de még kevesen vannak az állandó ügyelethez, és ahhoz, hogy megvalósítsák az egész országot lefedő lelkigondozói hálózatot, ami átnyúlna a határokon túlra is. A második munkatársképzésre február 18-ig várják a minimum közép-, de inkább felsőfokú végzettségű segítők jelentkezését, amihez rövid önéletrajzot és lelkészi ajánlást kérnek csatolni. „Fontos, hogy empatikus, jó önismerettel rendelkező, toleráns, hiteles, kongruens hívő ember legyen a jelentkező, aki szívesen osztja meg idejét, életenergiáját másokkal, aki szívesen szolgál Istennek azzal, hogy másokat meghallgat, útba igazít, aki úgy gondolja, hogy az Isten erejével képes überelni önmagát” – foglalja össze a kívánalmak egy részét a misszió lelkésze.

 

 


Bagdán Zsuzsanna

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.