Passió az arborétumban

2012. május 03., csütörtök

Hagyományteremtő szándékkal mutatják be június 8-án és 9-én Kecskeméten, az arborétum területén az Újvilág passiót.

Az előadás alkotóinak gerincét a Kecskeméti Katona József Színház művészei képezik. A darab készítői nemcsak a megközelítés újszerűségével, hanem a látvány-zene-koreográfia egységével is mai magyar produkció megvalósítására törekszenek - mondta el Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója, aki Kocsis L. Mihállyal közösen írta a passió szövegkönyvét.

A koreográfiát Lukács László a Kecskemét Táncegyüttes vezetője, koreográfusa készíti, és az előadásban a táncegyüttes táncosai mellett, kecskeméti lakosok is statisztaszerepet vállaltak. Az előadás zenei anyagát Kövi Szabolcs zeneszerző alkotta.

Búcsújáró hely

Cseke Péter a darabot beharangozó csütörtöki tájékoztatón hangsúlyozta, hogy a helyszín a Kecskeméti Arborétum lesz, amelynek vonzerejét növeli, hogy területén áll az 1718-ban épült műemlék Mária-kápolna oromzatos homlokzattal, azon fa huszártoronnyal, félköríves záródású kapukerettel. A búcsújáró hely jelentős egyházi hagyományokkal rendelkezik, a kápolna szomszédságában csodálatos természeti környezetben van a játéktér, ami a tervek szerint minden évben helyszíne lesz a passiónak - fűzte hozzá a direktor.

Cseke Péter a szövegkönyvről elmondta: elsősorban az Evangéliumra támaszkodik, ugyanakkor kevésbé ismert irodalmi alapanyagokat is felhasználtak, hogy a mindenki által közismert történetet új köntösbe bújtathassák. A passiót mintegy száz perc zene festi alá. Az előadás fővédnöke Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek.

Forrás: MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.