Pákozdy László Mártonra emlékeznek

2010. november 11., csütörtök

Előadásokkal és domborműavatással emlékeznek Pákozdy László Márton professzorra születésének 100. évfordulóján, november 12-én.

altAz ünnepség délben kezdődik a városháza dísztermében, ahol a résztvevőket dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő köszönti. Ezt követően három előadást hallgathatnak meg az érdeklődők: Bán Csaba, református lelkipásztor „a Pákozdy család Hódmezővásárhelyen”, dr. Marjovszky Tibor tanszékvezető egyetemi docens „Pákozdy László Márton emlékezete” és dr. Kádár Péter teológus, gimnázium-igazgató „Az Ószövetség evangélistája” címmel tart előadást.

Délután fél kettőkor domborművet avatnak a Bethlen Gábor Református Gimnázium I. emeleti folyosóján. Pákozdy László Márton domborművét dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke leplezi le. A dombormű Szabó László pécsváradi szobrászművész alkotása.

Közreműködik a Bethlen Gábor Református Gimnázium kiskórusa és Csókay Katalin XI. D osztályos diák. Az ünnepség szeretetvendégséggel zárul a gimnázium olvasótermében.

Az eseményre várhatóan elkészül a ”Hűség és szövetség” című kötet Pákozdy László Márton tanulmányaiból. A Marjovszky Tibor által szerkesztett, a Kálvin kiadó gondozásában megjelenő tanulmánykötetet a helyszínen megvásárolhatják.

Aki adományával hozzá szeretne járulni a fenti alkalomhoz, megteheti a POSTA 11600006-00000000-41128323 számlaszámra a feladó pontos megjelölésével.

„Pákozdy László Márton különleges életművet hagyott hátra. Egyszerre volt exegéta és vallástörténész, ószövetséges tudós és az intertestamentális irodalom avatott kutatója, aki magabiztosan mozgott az újszövetségi tudományokban is; ugyanakkor cikkei elárulják rendszeres teológiai jártasságát, aki tökéletesen átlátta a gyakorlati teológia-ökumenika összefüggéseit. Teológus volt, biblikus teológus.” (Hodossy-Takács Előd, DRHE)

Pákozdy László Márton 1910-ben született Hódmezővásárhelyen. Teológiai tanulmányait Debrecenben, Halléban és Utrechtben végezte. Debrecenben, majd Budapesten több mint négy évtizeden át tanított bibliai teológiát és vallástörténetet.

 

Forrás: ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.