Olasz protestánsok menekülteket mentenek

2018. március 23., péntek

Az Olaszországi Protestáns Egyházak Szövetsége (FCEI) társszervezeteivel összefogva új mentőakciót kezdeményezett a Földközi-tengeren, amiről sajtónyilatkozatban tájékoztatta partneregyházait, támogatásukat kérve.

Luca Maria Negro valdens lelkész, a FCEI elnöke kiemelte, hogy a tengeri mentőakció elindításában bibliai és humanitárius alapelvek vezérlik a résztvevő egyházakat. „Annak fényében, hogy több ezer menekültet mentettek meg az elmúlt hónapokban a mediterrán térségben, nem engedhetjük meg, hogy a szolidaritást és a tengeri mentőakciókat bárki kriminalizálja” – nyilatkozta az elnök.

A FCEI tanácsa, amelyik korábban már segélykiáltással fordult a kontinens egyházaihoz, március 19-én új akciót kezdeményezett a szövetség migrációs és menekültügyi programja, a Mediterrán Reménység keretében-. Ennek lényege, hogy támogassák azokat a szervezeteket, amelyek részt vesznek a humanitárius munkában és a Földközi-tengeren zajló kereső- és mentőakciókban.

Az elnök elmondta, hogy ezzel a döntéssel a FCEI kiáll azon vélekedés mellett, miszerint nem minősöl bűnténynek az üldöztetés, erőszak és kínzás elől menekülő emberek mentése a nemzetközi vizeken, hanem éppen ellenkezőleg, olyan erkölcsi kötelesség, amit a keresztyének számára mélyreható bibliai és teológiai indokok igazolnak.

A döntést az a pozitív eredménnyel zárult kísérlet előzte meg, amelynek során a Mediterrán Reménység csapatának tagjai, együttműködve a Proactiva nevű civil szervezettel, annak Tárt Karok nevű hajójának segítségével több mint 200 embert mentettek ki sikerrel a tengerből.

Az FCEI elnöke, a hajó hatósági lefoglalására reagálva, szolidaritását fejezte ki mindazokkal, „akiknek az élethez való jog és a súlyosan kiszolgáltatott menekültek védelmének jegyében van bátorságuk tengeren zajló kereső- és mentőakcióban részt venni”. Továbbá reményét fejezte ki, hogy a „Proactiva civil szervezet bizonyítani tudja a hatóságok előtt, hogy kizárólag humanitárius célokat követve, a nemzetközi tengerjog keretein belül fejtették ki tevékenységüket”.

Külügyi Iroda

Fordította: Tamási Richárd  

Forrás: www.fcei.it

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.