Október, a Reformáció Hónapja

2010. október 01., péntek

altMost már nemcsak október 31-ét, a Reformáció napját ünneplik a protestánok, hanem az egész hónap a megemlékezéssel telik, országszerte programokkal.

Októberben országszerte előadásokkal, konferenciákkal, koncertekkel, egyházi és kulturális programokkal várják az érdeklődőket.

A protestáns egyházak október 31-én ünneplik a reformációt, amikor is 1517-ben ezen a napon Luther Márton kiszegezte követeléseit és tanításait a wittenbergi vártemplom kapujára, és ezzel elindította az egyház megújításának mozgalmát.

Magyarországon 1939-ben rendezett első alkalommal protestáns napokat a református és az evangélikus egyház. A hagyományt 1993-ban újították fel, az eseménysorozatba azóta a MEÖT más tagegyházai is bekapcsolódtak. A tanács a korábbi években meghirdetett országos protestáns napok kiterjesztéseként hirdette meg a reformáció hónapját.

A pénteki megnyitó a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kápolnájában volt, ahol Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök hirdetett igét. A liturgiában a református, evangélikus, baptista és metodista egyház főpásztorai szolgáltak. 

Az igehirdetés után a Baár-Madas Református Gimnázium diákjai lépnek fel klasszikus zenei művekkel. Ezen az alkalmon a Teológiai Szemle alapításának 85 éves évfordulóját is megünneplik. Az eseményen Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár Teológiai szemlélődés a politikatudományban címmel tart előadást. Petrőczi Éva a Károli Gáspár Református Egyetem tanára a teológia és a bölcsészettudomány, Patkó Gyula a Miskolci Egyetem rektora pedig a teológia és a műszaki tudományok kapcsolatát elemzi.

Pécsett Reformációi Missziói Napok lesznek október 2-a és 3-a között, melynek keretén belül rendezik meg az Ökumenikus Női Találkozót, valamint ekkor ünneplik a Missziói Világkonferencia centenáriumát.

A programok közül kiemelten fontos az október 17-i gálaestet a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen a Baptista Központi Énekkar lép fel Berkesi Sándor vezényletével. Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versét Soós Andrea előadóművész tolmácsolja, míg Takács Éva népdalénekes egyebek mellett alföldi és moldvai egyházi népénekekkel, illetve dunántúli népdallal lép fel.

Az október 17-i gálaesten felhangzik Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának záró keretszíne is az Evangélium Színház előadásában; a darabot Udvaros Béla rendezi. Az alkalmon köszöntőt mond Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke.

A reformáció napján, október 31-én a fővárosi Reformációi Emlékparkban az Üdvhadsereg zenekara és a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes ad koncertet.

Az országos reformációs istentiszteletet idén Budapesten tartják a Deák téri evangélikus templomban, ahol Szabó István református püspök hirdet igét. A liturgiát az Ökumenikus Tanács tagegyházainak főpásztorai végzik.

A Reformáció hónapja zárásaként a Szélrózsa Band ad könnyűzenei koncertet a Deák téri evangélikus templomban.

A részletes programot, és a rendezvénysorozat plakátját itt megtalálhatja!

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.