Október 24-én iskolaszentelés Alistálon

2010. október 20., szerda

A vasárnap 15.00 órakor kezdődő hálaadó istentiszteleten Géresi Róbert püspökhelyettes szolgál igehirdetéssel.

 

altÜnnepélyes iskolaszentelésre kerül sor Alistálon október 24-én, vasárnap. A 15.00 órakor kezdődő hálaadó istentiszteleten Géresi Róbert püspökhelyettes szolgál igehirdetéssel

Vasárnap délután két órakor az egyházi alapiskola új épületének a megtekintésével veszi kezdetét az alistáli gyülekezet ünnepsége. Három órakor a református templomban a hálaadó istentisztelet keretén belül igét hirdet Géresi Róbert püspökhelyettes. Az református alapiskola diákjainak rövid műsorára, a vengdégek köszöntésére és a szeretetvendégségre a helyi kultúrházban fél ötkor kerül sor.

Alistálon tizennyolc évvel ezelőtt hozták létre az ország első református egyházi alapiskoláját. Iskolaalapítóként a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnökségét jegyezték be, az oktatás viszont a helyi egyházközség tulajdonában lévő egykori iskola épületében kezdődött meg. /Az idén júliustól már a gyülekezet az iskola fenntartója./ A tanulók létszámának a fokozatos növekedésével, egy ideig a gyülekezeti ház is otthont adott az iskola egyes osztályainak, és a hajdani tanítólakás termeiben is osztályok voltak. A kilencvenes évek végén a tanulók létszámának a növekedése miatt döntöttek úgy, hogy egy új épületet építenek az iskola számára. 1999-ben ennek alapján készült el a tervdokumentáció. Az új iskola épületének a megépítése az19999-ben készített költségvetési terv szerint 5,7 millió koronával, azaz 189 205 euróval számolt.

Kezdetben még gyors ütemben zajlottak a munkálatok, amik később megtorpantak. Az építkezés elhúzódásának egyik fő okát Édes Árpád lelkipásztor, - akit 2004-ben választottak meg a gyülekezet élére -, az anyagi források hiányában látja. A munkálatokat csak akkor tudták folytatni, ha ezt megengedték az anyagi lehetőségek. Külföldről érkeztek kisebb-nagyobb pénzadományok, a gyülekezet is támogatta az építkezést, sőt a magyarországi református egyház is hozzájárult a költségekhez. Legnagyobb mértékben a hollandiai testvérgyülekezetek vették ki részüket a kiadások térítéséből, azonban ezek a tételek az építkezés összköltségéhez mérten kis tételekből adódtak össze. Az építkezés ezért is tartott éveken keresztül. A legnagyobb támogatás a munkálatok minél előbbi befejezése céljából a Szlovákiai Református Egyház építési alapjából érkezett - 8 750 euró. Az új iskola teljes költsége a 19999-es tervek szerint 5,7 millió korona volt, ami a mai árviszonyok mellett megközelítheti a 300 ezer eurót is. Sok munkát ingyen és bérmentve végeztek el az alistáli és a testvérgyülekezetek tagjai, aminek értékét nehéz pénzben kifejezni. Az elmúlt évek során nemcsak anyagi, hanem tárgyi adományok is érkeztek külföldről, főleg Németországból a református alapiskola számára: iskolapadok, kerámia táblák, szekrények.

Több mint tíz év elteltével végül az idén június végén fejeződött be az alistáli református gyülekezet új iskolájának az építése. A diákok a 2010/2011-es tanévet már ebben az új iskolaépületben kezdték el.

reformata.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.