Ökumenikus segítség az újjáépítésben határon innen és túl

2010. július 20., kedd

Sajtótájékoztatón értesítette a közvéleményt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) annak a félmilliárd forintnyi pénzadománynak a felhasználásáról, amellyel az árvízi újjáépítésből és az ingóságok pótlásából akarja kivenni részét a katasztrófa sújtotta térségben a szervezet.

altSajtótájékoztatón értesítette a közvéleményt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) annak a félmilliárd forintnyi pénzadománynak a felhasználásáról, amellyel az árvízi újjáépítésből és az ingóságok pótlásából akarja kivenni részét a katasztrófa sújtotta térségben a szervezet.

Amint Lehel László, a MÖS igazgatója elmondta, a segélyezés első szakaszában, az árvíz idején tizennyolc észak-magyarországi és dunántúli településen tízezer kedvezményezettnek huszonötmillió forint értékben juttattak el gyorssegélyt több mint 100 tonna tartós élelmiszer, ivóvíz, fertőtlenítőszer és takaró, ruha formájában.

Az igazgató tájékoztatása szerint az ár levonulása után az újjáépítésben történő részvétel érdekében munkatársaik azonnal megkezdték a felméréseket, hiszen a szervezet készpénzt nem ad, hanem ez alapján dönti el, hogy utalványos rendszerben építőanyag-támogatásban részesíti-e a károsultakat, műszaki szakembereket biztosít-e a számukra vagy a teljes kivitelezési munkát átvállalja. Az igazgató hozzátette: a MÖS utalványrendszeren alapuló ingóságpótló programot dolgozott ki, melynek keretében július 13-án elsőként Sátoraljaújhelyen 210 család 26 millió forint támogatásban részesült. Lehel László hangsúlyozta: az újjáépítés során a MÖS a helyi munkaerő és a helyi kereskedők bevonását ösztönzi.

A MÖS az erdélyieket sem hagyta cserben, a június-júliusi heves esőzések által sújtott magyarlakta falvakban a jószágpótlás formájú segélyezés mellett döntött: július 22-én másfél millió forint értékben baromfit osztanak ki az érintett családoknak.

altA sajtótájékoztatón megszólalt Cselényi László, a Duna Televízió elnöke is. Elmondta, hogy a „Határtalan segítség az árvízkárosultaknak” című programjuknak köszönhetően már több mint 300 millió forint gyűlt össze, amit a MÖS használhat fel a rászorulók javára. Az elnök az összefogás fontosságát hangsúlyozva hozzátette: a televízió népszerűségével és hitelességével az egész magyarságot mozgósítani tudta, hiszen nemcsak a Kárpát-medencéből, de még a tengeren túlról is számos felajánlás érkezett.

 


Kiss Sándor

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió