Önkéntesség és fejlődés a Szeretetszolgálatnál

2018. január 13., szombat

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2018 januárjától egy új, féléves önkéntes programot indít: 18 év feletti, de 22. életévüket még be nem töltött fiatalok számára ad lehetőséget önkéntességre napi 4 órában. A projektben résztvevőknek lehetőségük lesz jogosítványuk megszerzésére, nyelvi kurzuson és további képzéseken való részvételre is.

Ki jelentkezhet?

– 18-22 év közötti fiatal (22 évet még nem töltötte be)
– középfokú végzettséggel rendelkezik
– nincs tanulói jogviszonya (vagy passzív félévét tölti felsőoktatásban)
– nincs munkaviszonya
– Debrecenben, Ózdon, Vásárosnaményban vagy ezen városok közelében él
– vállalja, hogy napi 4 órában önkéntes munkát végez 6 hónapon keresztül

A jelentkező önkéntesek 2018. január végén/február elején részt vesznek egy ötnapos felkészítő tréningen, ezt követően a projekt időszak: 2018. február – 2018. július vége/augusztus eleje, mely során az önkéntesek a Szeretetszolgálat különféle tevékenységeibe kapcsolódnak be. 2018. őszén újra elindítjuk a programot, melyre újabb fiatalok jelentkezését várjuk majd.

Néhány példa arra, hogy milyen tevékenységeket végeznek majd az önkéntesek:

– gyerekfoglalkozásokon, nyári táborokban való segédkezés

– adománygyűjtés és -válogatás, -osztás

– Szeretetszolgálat munkájához kapcsolódó adminisztratív feladatok

– programjainkon jelenlét, érdeklődők tájékoztatása

– szociális intézményekben (idősotthon, gyermekotthon) tematikus foglalkozásokon való segédkezés, lakókkal beszélgetés, programszervezés

– egészségügyi intézményekben látogatás, kísérés pl. meseolvasás gyerekeknek kórházban

Részletek a Magyar Református Szeretetszolgálat weboldalán.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.