Nemzeti közadakozás egy nemes ügyért

2016. február 23., kedd

Magyar kormánytámogatásból épül fel Sződemeteren a Kölcsey-emlékház, míg az épület berendezését és a környezet kialakítását közadakozásból fedezné a Királyhágómelléki Református Egyházkerület.

A nemzeti közadakozást az egyházkerület lelkészi hivatalainak, valamint „jóérzésű magyar embereknek és intézményeknek címezve" hirdették meg a sződemeteri Kölcsey-emlékház múzeumi részének, illetve a méltó környezet kialakításához még szükséges összegre. A Csűry István püspök és Varga Attila főgondnok nevével jegyzett felhívás szövege így zárul: „mindazon gyülekezetek, intézmények és magánszemélyek, akik a Himnuszt úgy érzik magukénak, hogy az nemzeti identitásunk és összetartozásunk egyik legfontosabb kifejezője, legyenek segítségünkre a Kölcsey-emlékház megépítésében."

Csűry István adománygyűjtés részleteiről tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Sződemeter és vidéke az egyik legszegényebb része a Partiumnak, ezért a Kölcsey-emlékház megépítésével a református egyház nem csak kulturális emlékjelet állít, hanem gyülekezeti, szakrális teret is létre kíván hozni egyúttal. Elhangzott, hogy a magyar kormány hatvanmillió forinttal, segítette az egyházkerületet abban, hogy felépíttesse az emlékházat, de a projekt teljes megvalósításához szükséges hiányzó összeget közadakozásból akarja előteremteni az egyházkerület annak érdekében, hogy a lehető legtöbb magyar ember vállaljon részt ebből a nemes feladatból. Forró László püspökhelyettes kifejtette: a sződemeteri református gyülekezet papíron negyven lelket számlál, de a gyakorlatban ennél is kevesebben vannak, ez a gyülekezet tehát a hitbeli, nyelvi beolvadás határáról térhet vissza, mert a Kölcsey-emlékház missziós célt is betölt majd. A püspökhelyettes elmondta, hogy az idén be is fejezik az építkezést. Az épület alagsorában egy kazán, konyha és raktár lesz, a földszinten egy nagy előadóteremben kap majd helyet a kiállítás, a felső szinten pedig vendégszobák lesznek. A kiállítás anyagát egyébként a Magyar Tudományos Akadémia segítségével állítják össze.

Az épület maga teljesen elkészül még az idén a kapott 60 millió forintból, viszont a bútorzatot, a mosdókat és a kiállítási anyagot nem foglalja magába ez az összeg, mint ahogy a leendő épület környezetének rendbe tétele is (kerítés építés, parkolók kialakítása, stb.) az egyházkerületre vár, és ezeknek a megvalósítására még mintegy 25 millió forintra van szükség. Ezt a költséget kívánja közadakozásból biztosítani az egyházkerület. Forró László elárulta, hogy eredetileg Kölcsey Ferenc feltételezett szülőházát akarta megvásárolni az egyházkerület, ami a helyi görög-katolikus parókia tulajdonában van, de amikor kiderült számukra, hogy egy magyar kegyeleti emlékhely kialakítása céljából venné meg az épületet a református egyház, akkor a többszörösére verték fel az árát, így a kénytelenek voltak lemondani a vásárlásról. Az elkészült emlékház zarándokhellyé is válhat, hangoztatták az elöljárók, annál is inkább, mert abban a térségben számos írói nagyságunk – Ady Endre, Kazinczy Ferenc, a Bibliafordító Károli Gáspár – szülőhelye van, és ezeket a helyszíneket egy emléktúra, vagy zarándokút részeként lehetne egybe fűzni.

Az adakozni szándékozók hozzájárulásukat banki átutalás formájában is befizethetik a Királyhágómelléki Református Egyházkerület RO88OTPV220000227590RO01 számú romániai, vagy a 11600006-00000000-76220430 számú magyarországi bankszámlájára.

Forrás: erdon.ro

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.