Német nyelvű szimpózium a Károlin

2011. május 26., csütörtök

Inspirationen címmel június 16-18. között a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán nemzetközi, német nyelvű szimpóziumon vehetnek részt az érdeklődők.

A szimpózium szervezője a Német Nyelv és Irodalom Tanszék. A rendezvény elsődleges célja azon új gondolkodási irányok bemutatása, melyek a germanisztikában, de általában a bölcsészettudományokban is a szűkebb szakterületen való túllépésre, más diszciplínák felé való nyitásra, multiperspektivitásra ösztönöznek, hiszen ez a hajlandóság a kultúratudományokban eleve adott.

A szimpóziumon elhangzó előadások azokra a folyamatokra összpontosítanak, melyek során az ihletett pillanatból, egy hirtelen támadt kreatív ötletből olyan különleges szellemi tevékenység jön létre, amelynek művészi, költői, zenei csúcsteljesítményeket köszönhetünk. Az inspirációt általános filozófiai, az életből eredő benyomásként, hatásként fogjuk fel, amely minden kreatív teljesítmény alapja.

Az irodalomtudomány még mindig kevés figyelmet szentel a megvilágosodás pillanatának, melyben átütő erővel jelentkezik a megvalósítandó ötlet. Pedig az inspiráció mint a lelki és szellemi fejlődés mozgatórugója, mely alkotó kreativitással innovációt, azaz szakmai újítást, fejlődést tesz lehetővé, kitüntetett figyelmet érdemel.

A programról részletes tájékoztató itt található.

A rendezvény szervezői remélik, hogy az inspiráció sokoldalú fogalmának központba állításával hatékony, nemzetközi és interdiszciplináris tudományos eszmecserét sikerül elindítani. A szabad, kreatív munkalégkört ígérő szimpóziumra minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.