Nem igaz, hogy a mai fiatalok megszólíthatatlanok

2012. április 12., csütörtök

Rá kell bírni a fiatalokat arra, hogy gondolkozzanak a kérdéseiken, de ezek után az egyháznak nem szabad őket válaszok nélkül hagynia – véli Szontágh Szabolcs, zsinati ifjúsági irodavezető a pénteken kezdődő Zsinati Ifjúsági Fórum előtt. A kétnapos eseményen hatvan fiatal keresi majd a válaszokat a korosztályukat leginkább foglalkoztató kérdésekre. A cél az, hogy az ő igényeik, problémáik is formálják majd az egyházi közgondolkodást.

Szontágh Szabolcs„Először tartjuk meg a Zsinati Ifjúsági Fórumot, de 2000-ben már volt egy Ifjúsági Fórum. A mostani alkalomnak kicsit más lesz a szerepe: sokkal inkább a fiatalok véleményének összegyűjtése a cél, hogy aztán ezeket az egyházunk vezetése felé megmutassuk" – kezdte a pénteken kezdődő kétnapos esemény bemutatását a Zsinati Hivatal ifjúsági irodavezetője. Szontágh Szabolcs elárulta, a koncepció egyházunkban új, de nem mi találtuk ki: testvéregyházunknál, a Skót Egyháznál tett tanulmányúton lesték el ezt a megoldást.

Letisztult, világos üzenetekre van szükség

A skót reformátusoknál bejáratott, évek óta működő módszerről van szó, amelyet ifjúsági zsinatnak hívnak. A résztvevők egy hétig tanácskoznak általánosan aktuális, illetve számukra időszerű, őket leginkább érintő kérdésekről. Az együttlét végén a küldöttek ajánlásokat, véleményeket fogalmaznak meg az egyház vezető testülete, a zsinat számára, illetve jelzik, melyek azok a kérdések, amelyekben ők várnának segítséget, határozott iránymutatást.

Egy ilyen külföldi példa átültetése a mi viszonyaink közé járhat azzal az előnnyel is, hogy azokon a buktatókon, amelyeken például a skót reformátusok átestek, nekünk már nem kell. Szontágh Szabolcs nagy tanulságként említette, hogy az ilyen ifjúsági tanácskozásoknak világos, letisztult és egyszerű üzeneteket kell megfogalmazniuk annak érdekében, hogy véleményük meghallgattasson és érvényesülhessen.

Velük kitalálni az egyházat

A budapesti Abonyi utcában, a Zsinati Székházban (ahol a Zsinat is ülésezik évente kétszer), összesen körülbelül hatvan fiatal gyűlik majd össze péntek estétől szombat estig. A fórumot a zsinati Ifjúsági Iroda szervezi, de az kezdeményezés, az ötlettől a megvalósulásig, megjárta az egyház számos testületét. Ha a megcélzott korosztályt nézzük, azt látjuk, hogy a 16-23 évesek képviseltetik majd magukat. A küldöttek az egyházmegyékből, a református fenntartású középiskolákból, egyetemekről és teológiákról érkeznek majd. Mindenhonnan egy-egy küldöttet vártak, vagyis legfeljebb körülbelül nyolcvan résztvevőt vártak. Ehhez képest körülbelül hatvanan jelezték vissza részvételüket, ami Szontágh Szabolcs szerint nagyon jó aránynak mondható.

Mivel nem előzmény nélküli, az egyházi közgondolkodásban mégis szokatlan kezdeményezés a Zsinati Ifjúsági Fórum, az irodavezető szerint több lábon kell állnia az elképzelésnek. Az egyik ilyen láb, hogy magukat a fiatalokat is meg kellett győzni arról, hogy igény van arra, hogy mondják el a véleményüket.

„Azt kellett feléjük kommunikálni, hogy az egyházat nem nekik, hanem velük együtt szeretnénk kitalálni, és építeni. Eszünkben sincs elvetni az egyház alapküldetését, vagyis Jézus Krisztus örömüzenetének a hirdetését, vagy ezt kicserélni bármi másra – véli Szontágh Szabolcs, aki szerint a hogyannal kapcsolatban már igenis lehetnek eltérő elképzelések. – Elgondolkodtató, hogy tartós, valóságos és élő örömüzenetről beszélhetünk, de a fiatalok ezzel szemben mégis bekajálják a gagyit, és nem ezt az örömüzenetet fogadják el meghatározónak az életükre nézve, hanem inkább követik az aktuális divathullámot, vagy bármi mást."

Négyezren voltak kiváncsiak

Ezért interaktívan próbálták megértetni a fiatalokkal, hogy mi is ez az esemény. Ebben egy egyszerű kampányoldal és egy feléjük forduló kampányfilm voltak az eszközök. Az irodavezető szerint azért a videóüzenet műfaját választották, mert a fiatalok – legalábbis ha megnézzük az internetes közösségi oldalakat, ahol nagyon nagy mértékben folyik az ő kommunikációjuk – így fejezik ki magukat. Szavak, beszámolók helyett nagyon sokszor egy-egy képpel, videóval, zeneszámmal kódolják érzelmeiket, gondolataikat. A kampányvideó segítségével pedig azt akarták megértetni velük, hogy tudják, mennyi lelki kérdés, baj, kétely gyötri őket, de – és ezt kutatások bizonyítják – ők mégsem fordulnak a lelkészeinkhez, pedig egyházunknak megvannak az időtálló, kész válaszai az ő problémáikra. Rakjuk össze! – ez lett a kampányoldal címe, jelezve azt, hogy össze kell illeszteni a fiatalok kérdéseit és az egyház válaszait.

Az irodavezető szerint kifejezetten örömteli, hogy már négyezren tekintették meg a kampányvideót és az internetes oldalon keresztül több száz vélemény is befutott – jelentős részben az ott található kérdőíven keresztül, másrészt a nyílt hozzászólás lehetőségével.

Kibúvó, hogy a mai fiatalok elvadultak

A fórumon azokat a problémákat, kérdéseket fogják átvenni, amelyek az alkalomra létrehozott honlapon keresztül futottak be. A közös tanácskozás után csoportokra osztják a küldötteket, és ott valóban csoportokká kell majd formálódniuk. Majd meg kell nyilatkozniuk az adott kérdésekben. Szontágh Szabolcs szerint fontos volt, hogy ne kész, merev rendet tegyenek az ifjúság elé egy ilyen alkalmon. A kereteket kell biztosítani, és nekik kell megmondaniuk, hogy ők mit szeretnének, mi az, amit valóban a magukénak tudnak érezni. Ha az így kapott eredményt magukénak érzik, akkor majd ki tudnak érte állni, harcolni és képviselni.

Bár a fórum előtt állunk, az irodavezető szerint már az előkészületekből is komoly tapasztalatot nyerhettek.

„A tanulság egyértelmű: így igenis lehet kommunikálni a fiatalokkal, egyszerűen nem igaz az sem, hogy a fiatalok megszólíthatatlanok – jelentette ki határozottan Szontágh Szabolcs. Úgy véli, csak kegyes takarózás lehet az, hogy a mai ifjúság elvadult és sokkal inkább arról lehet szó, hogy az egyház nem talált fogást a helyzeten; természetesen nem magáról az üzenetről van szó, hanem arról, hogyan bírjuk rá a fiatalabbakat, hogy egyáltalán leálljanak velünk beszélgetni. – Az a célunk, hogy a fiatalok megtérjenek és megtalálják az utat Jézus Krisztushoz, de ha egy pillanatra sem állnak meg, úgy ez szinte lehetetlen."

Formálni az egyházi közgondolkodást

Az egyháznak az is a nagy felelőssége, hogy ezeket a fiatalokat ne hagyja válaszok nélkül. Az irodavezető szerint az is fontos, hogy bátorítsuk őket, hallassák is a hangjukat. Továbbá abból is ki kell emelni őket, amibe az idősebbek szoktatják bele őket, vagyis, hogy ne mutogassanak a másikra, hanem amit Isten ránk bízott, ami a mi felelősségünk, azt tegyük meg, az összesség megítélése nem a mi dolgunk, azt Isten végzi el. Eközben azt is látni kell, hogy a felnövekvő generációkban nagyon nagy az igény arra, hogy az örömeiket, gondjaikat ne egyedül, hanem közösségben éljék meg. Ha nem az egyház lesz ez a közösség, akkor találnak maguknak másikat. De mi azt szeretnénk, hogy az egyház nyújtson a számukra ilyen otthont.


Életkép a 2011-es Csillagpontról

Az interaktív kommunikációt Zsinati Ifjúsági Fórum után is szeretnék megtartani: az esemény után ugyancsak videóüzenetben születik meg az a válasz, hogy a fiatalok által felvetett problémákkal foglalkoztak, és hogy mit sikerült mindebből leszűrni. De nemcsak a fiatalok, hanem az egyház és a bevont egyházi intézmények vezetői felé is szeretnék megmutatják majd, hogy erről a korosztályról, amelyről mindenkinek van egy konkrét, az adott kapcsolatain keresztül létező képe, arról nagyobb merítésből, általánosabban mi mondható el.

„A hosszú távú célunk az, hogy a fiatalok által megfogalmazott vélemények, igényeik arra, hogy miben kérnek útmutatást, formálják az egyházi közgondolkozást. Ezekkel foglalkozzanak az illetékes zsinati bizottságok, és legyenek határozott válaszaink, koncepcióink, amelyeket a fiatalok aztán dekódolni is tudnak majd. A talán igen, talán nem típusú válaszok a mostani fiatalokat a jelenlegi társadalmi helyzetben, azon dilemmák, problémák közepette, amelyben találják magukat, nem elégítik ki. Ráadásul minden választ világosan, érthetően és logikusan ki kell fejteni és meg kell érvelni. Mert néha ugyan vannak határozott válaszaink a számukra, de ezek nélkülözik a megalapozottságot. Tehát fontos rábírni a fiatalokat, hogy gondolkozzanak a kérdéseiken, de ezek után az egyháznak nem szabad őket válaszok nélkül hagynia. A következő generációért már a mostani egyházvezetőinknek is tenniük kell."

Csepregi Botond, fotó: Kalocsai Richárd

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió