Nem fogadta el a kormány az államadósság-csökkentésre tett református felajánlást

2011. július 21., csütörtök

Az MRE Elnöksége nemrég levelet kapott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől, amelyben közölte, a kormányzatnak nem áll módjában elfogadnia azt, hogy a reformátusok lemondanak 200 millió forint állami támogatásról - erről Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke beszélt a tatai Csillagponton.

"Komolyan vettük, amikor a kormányfő kijelentette, hogy nemzeti ügy az államadósság elleni küzdelem. Ne legyenek hiú ábrándjaink: azt a többletet, amit az ország az elkövetkező években termel, az államadósság csökkentésére kell fordítani" – kezdte mondandóját az államadósság csökkentésére tett református felajánlás kapcsán Bölcskei Gusztáv. A Zsinat lelkészi elnöke egy kérdésre válaszolt a Papi akutálpolitika című kerekasztal-beszélgetésen a Tatán zajló Csillagpont református ifjúsági találkozón.

Felelevenítette, hogy tavasszal több egyházi felajánlás is történt, ezek között a Magyarországi Református Egyház is megtette a maga hozzájárulását. Emlékezetett: több egyházi testület előtt is szerepelt az, hogy az MRE lemondott arról a körülbelül kétszázmillió forintról, ami a kulturális örökség rekonstrukciójára szánt állami támogatási keretből a Magyarországi Református Egyházra esne. A döntést jóváhagyta az áprilisi országos esperes–gondnoki értekezlet, a májusban ülésezett Zsinat, valamint a Zsinati Elnökségi Tanács is.

„Az MRE Elnöksége a napokban kapott egy levelet Semjén Zsolttól, amelyben a miniszterelnök-helyettes közölte, a kormánynak nem áll módjában elfogadni ezt a felajánlást. Született erre egy válasz, majd kaptunk egy újabb levelet, amelyben a miniszterelnök-helyettes megerősítette a döntést.”

Bölcskei Gusztáv kijelentette, az MRE erkölcsi döntésére politikai válasz született. Az egyházvezető leszögezte, ezzel a kérdést a maga részéről lezártnak tekinti.

A Csillagpont református ifjúsági találkozón zajlott Papi aktuálpolitika című kerekasztal-beszélgetés azt feszegette, hol van a helye, mi a szerepe és küldetése a mai magyar társadalomban az egyházaknak, református egyházunknak, gyülekezeteinknek? A fórumon Bölcskei Gusztáv mellett részt vett Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, Fedor Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi kapcsolatokért felelős államtitkárságának főosztályvezetője, valamint Michl József, Tata város polgármestere, országgyűlési képviselő.

Református.hu, fotó: Kalocsai Richárd

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.