Ne félj, te kicsiny nyáj! – Közgyűlést tartott a KRISZ

2010. február 19., péntek

alt"A múltunk kötelez arra, hogy jövőt építsünk" – fogalmazott Zán Fábián Sándor püspök február 13-án a beregszászi református egyházközség gyülekezeti termében a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szövetség (KRISZ) hálaadó ünnepi közgyűlésén. A KRISZ tiszteletbeli elnöke köszöntőjében a ’90-es évek ébredéseire, s a majdani ifjúsági szervezet nyolc évvel ezelőtti indítására emlékezve hozzátette: "ez a jövő attól függ, hogy mi mit vállalunk, és teszünk érte".

 

Az ifjúsági munka sosem az anyagiakon fordult meg, sokkal inkább azon, hogy voltak-e szolgálatkész emberek. Éljetek úgy a mában, hogy ti is jövőt építsetek – mondta a püspök, majd biztatta és bátorította a fiatalokat arra, hogy hitben éljenek, hitben válasszanak társat, és hitben neveljék a gyermekeiket, hogy ez a nemzedék el tudja mondani: én és az én házam népe az Urat szolgáljuk.

Nyitóáhítattal Szanyi György elnök szolgált a fiatalok között. A Lk 12, 22–34. verseit magyarázva három üzenetet fogalmazott meg: Elsőként, hogy sokkal értékesebbek vagyunk Isten számára, mint azt gondolnánk. Különös becsben tart, még akkor is, ha mi értéktelennek érezzük magunkat. Másodszor viszont, hogy Nélküle semmire sem vagyunk képesek. De ennek ellenére, s ez a harmadik üzenet, a méltatlanság és képtelenség ellenére is tetszett az Istennek, hogy az Ő országát mi képviseljük. S ez a kicsiny nyáj csodálatos dolgokra lesz képes Általa.

A 2009-es évről Kiss Bertalan, a KRISZ titkára számolt be. Mint elmondta, tavaly 94 alkalmat szerveztek. Először került sor focikupára és ifivezető találkozókra, mely nyomán létrejött a Timóteus, az ifjúsági vezetők kézikönyve. 2009-ben sikerült először megszervezni a fiatal házaspárok hétvégéjét, ezáltal újra felvenni a kapcsolatot a volt KRISZ tagokkal. A titkár beszámolt még a KRISZ-székházat érintő tetőtér projektről, a szervezet honlapjának látogatottságáról, a tagság alakulásáról. Majd a közgyűlés elfogadta a 2009-es zárszámadást és a 2010-es költségvetést.

A Fiatalok az élet küszöbén (FÉK) nevet viselő program rendezvényeiről számolt be ifj. Pocsai Sándor, csongori lelkész, melynek során tavaly 2000 fiatalt értek el. Elmondása szerint a legnehezebb feladat volt odaszánt munkatársakat találni. Beszámolt az ún. FÉK-pontok létrehozásáról és újabb képzésekről, melyek a nyári táborokra készítik majd fel a munkatársakat.

Sipos József, újlaki és tiszakeresztúri lelkipásztor a KRISZ negyedévente megjelenő lapjáról, a Tesóról tartott beszámolót, majd kisorsolták nyereményjátékának győztesét is.

Ezt követően soron kívüli tisztújításra került sor, mely Kacsó Géza alelnök külföldi tartózkodása miatt vált szükségessé. A közgyűlés Dancs Róbert, Nagy Szabolcs és Sipos József lelkipásztorokat jelölte a tisztségre. Szavazati többséget Sipos József újlaki lelkipásztor kapott.

Végül Szanyi György elnök ismertette a 2010-es munkatervet, mely a szervezet életében a harc éve lesz. E köré szerveződnek majd az év alkalmai is.

Idén is sor kerül majd a megszokott alkalmakra: megyei és kerületi csendesnapokra, házaspárok hétvégéjére, biciklitúrára, idegen nyelvi táborokra (kibővülve ukrán táborral is), fiú és lánykonferenciára, focikupára stb., de olyan újdonságokra is, mint a KRISZ-tusa, futó- és bringaverseny, valamint a KRISZ zenei fesztivál. (Az alkalmak időpontjairól tájékozódni lehet az egyházkerületi médiumokban.)

forrás: reformatus.com.ua

Istent keresem

Jn 13,36–38

„Az életemet adom érted!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →