Nemzetközi ortodox sajtófesztivál

2010. október 14., csütörtök

Október 12-én nyílt meg Moszkvában a Krisztus Üdvözítő Székesegyház melletti konferenciateremben a „Hit és szó” megnevezésű, IV. Nemzetközi Ortodox Sajtófesztivál.

Október 12-én nyílt meg Moszkvában a Krisztus Üdvözítő Székesegyház melletti konferenciateremben a „Hit és szó” megnevezésű, IV. Nemzetközi Ortodox Sajtófesztivál. A fesztivált a Moszkvai Patriarchátus Szent Szinódusa Információs Osztálya szervezte.

A résztvevőket Őszentsége Kirill moszkvai patriarcha köszöntötte. Köszöntőjében Kirill patriarcha az emberi társadalom fundamentális alapjairól szólt. Szavai szerint hibás az a felfogás, amely a gazdasági vagy politikai viszonyokat tekinti a társadalom alapjának, hiszen egyetlen politikai vagy gazdasági erő sem képes kivédeni a konfliktusokat, a háborúkat, a korrupciót, a környezetszennyezést – mindazokat a tényezőket, amelyek magát az emberi létet veszélyeztetik.

alt„Éppen az emberi tudatban, az emberi szívben keletkeznek a gondolatok, vágyak, törekvések, abban születnek meg az eszmék; és mindezek csak ezután realizálódnak a társadalmi viszonyokban, a politikában, a gazdaságban” – hangsúlyozta a patriarcha. – „Éppen ezért az ember erkölcsi természete és az erkölcsi, pontosabban az élet szellemi-erkölcsi alapjai alkotják a fundamentumot, mivel a spirituális élet nélkül az ember erkölcsi állapota nagyon törékeny, a különféle jellegű olyan hatások által befolyásolható, amelyek képesek magát az erkölcsi alapot lerombolni”. „…Nagyon fontos, hogy az emberek figyelme éppen ezekre a fundamentális, alapértékekre irányuljon”. A patriarcha úgy véli, hogy ezek az értékek még nem kaptak adekvát értékelést a szekuláris társadalmi-politikai gondolkodásban. Őszentsége szavai szerint az ortodox sajtó, szélesebb értelemben pedig az Ortodox Egyház legfőbb feladata a nép erkölcsi természetével és hagyományával összeegyeztethetetlen tömegkultúrát és sztereotípiákat követő szekuláris társadalom előtt „annak hirdetése, ami a legfontosabb az ember életében”. Ez a feladat csak az igehirdetés útján teljesíthető. Mivel azonban a templomokban csak az önmagukat ortodoxoknak tekintők kisebb része jelenik meg, más utakat kell keresni „azokhoz, akik nem jönnek el a templomba, akik kételkednek, akik az intellektuális vagy szellemi keresés állapotában vannak” – mondta Őszentsége. Ennek egyetlen csatornáját jelen esetben a tömegtájékoztatási eszközök alkotják.

altA moszkvai patriarcha úgy véli, hogy ez olyan feladat, amely meghaladja a misszióról alkotott hagyományos elképzeléseket: az egész társadalom átalakításáról, az evangéliumi elvek szerinti kulturális arculat megteremtéséről van szó, hasonlóan ahhoz, amit a szlávok megvilágosítói, Kirill és Metód végeztek. Nem szabad félni a szekuláris világtól és kétségbe esni az apokaliptikus félelmek miatt, amelyeket éppen a teljes pogányságba és bálványimádásba hulló szekuláris tömegsajtó provokál és szít. Őszentsége Pál apostol munkásságára hívta fel az ortodox sajtó munkatársainak figyelmét, aki az evangélium örömhírét állította a pogány Róma minden hatalmával szembe. „Bizonyos értelemben a sajtó napjainkban nem ritkán válik azon harcmezővé, ahol a kortársaink értelméért és szívéért folyó küzdelem zajlik, nekünk pedig jogunk van arra, hogy megnyerjük ezt a harcot” – mondta a patriarcha. Kirill patriarcha úgy gondolja, hogy kultúránk újbóli kereszténnyé tételében hatalmas feladata van az ortodox sajtónak, a világi tömegtájékoztatási eszközökben tevékenykedő keresztényeknek. Az újságíróknak nem prédikálniuk kell, azonban tájékoztatásukban a keresztény értékekre alapuló világnézetnek kell megjelennie. Ez azt is jelenti, hogy munkásságuknak mindig magas szakmai színvonalon kell állnia. Szükség van arra, hogy az ortodox újságírásban érezhető legyen a hittel és reménységgel eltelt szerzők jelenléte. Az újságíróknak az Egyház imádságos közössége tagjaiként kell szolgálniuk. „Személyesen át kell élniük mindazt, ami az Eucharisztiában történik: akkor a szavuk meggyőző lesz” – szólt a jelenlévő újságírókhoz a patriarcha. (interfax.religion.ru – szimandron.hu – dr békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

 

Istent keresem

2Tim 1,8–14

„Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →