Mit, mikor, hogyan?

2010. május 01., szombat

altAlapvetően az anyák napja jó. Bár apaként hiányolom az apák napját, de ezen a kérdésen már túltettem magam, amennyire lehet. A szülők szerepe pótolhatatlan. A kétféle ember, az apa és az anya, a hagyományos szerepek által betöltött hely kell a gyermekeknek.

Azt is mondhatnám, hogy nélkülözhetetlen, de ezt csak azért nem teszem, mert akkor ott a kérdés, hogy akkor mi van a csonka családokkal? Azok a gyerekek nélkülöznek? Azt hiszem, igen is meg nem is. Igen, hiszen a hagyományos családmodellből kimaradnak, így annak minden áldásából is. Azonban hiszem, hogy Isten kész arra, hogy másfajta áldásokat adjon az ilyen gyermekeknek. A kérdés megint csak az, hogy a szülő(k) mennyire veszik komolyan szerepüket, és mennyire törekszenek arra, hogy jó anyák és jó apák legyenek.
És itt vagyunk annál a kérdésnél, ahova szerettem volna eljutni, tudniillik oda, hogy a szülői szerep felelősség. Olyan felelősség, amellyel élni – amíg nincs gyermekünk – lehetőség, de amikor már gyermekünk van, akkor kötelesség. Akkor már nem választható, nem opcionális, hanem kötelesség. Vannak döntések, amelyeknek a következményei nem negligálhatóak. Így annak a döntésnek az eredménye sem, hogy szeretnénk gyermeket vállalni, hiszen onnan már nincs visszaút, ha a gyermek megszületett, hogy akkor én meggondoltam magam, és inkább mégsem kérek az apaságból vagy az anyaságból.
Anyák napja két dologról is szól tehát ebben az évben. Az egyik a magasztosság. Az, hogy igenis van nagyobb perspektíva. Hogy nemcsak biológia az élet, hanem annál sokkal több. Olyasvalami, amire érdemes figyelni. Olyasvalami, amivel lehet valamit kezdeni. Olyasvalami, amivel kell valamit kezdeni. Először is észrevenni, hogy vannak pótolhatatlan és fontos emberek az életünkben. Nem azért pótolhatatlanok, mert nem tudjuk a veszteségüket feldolgozni, hanem, mert a helyük mindig üres marad. Akár tetszik, akár nem. A rossz szülő helye is üres marad – a jóé pedig még inkább. Olyan helyek ezek, amelyekhez emlékek kötnek. Érzések és gondolatok. Örömök és szomorúságok. Szavak nélküli mondatok. Mosolygó csendek és ordító kavalkádok. És legfőképpen az élet.
Jó, hogy van, akiket szerethetünk, és jó, hogy vannak, akik szeretnek. A szeretet pedig, bár mindennapos, de mégis valami több, mint ami elvárható. A szeretet nem várható el, hanem kapja az ember. Ahogy Isten szeretetét is el lehet várni, de igazából akkor kezdjük el megérteni, hogy mit is jelent, amikor elengedjük a kellt, és megengedjük Istennek, hogy szabadon szeressen, és nem mi mondjuk meg neki, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Mert bízunk benne, hogy ő tudja, hogy mi a legjobb nekünk, és látja szükségeinket. De az embereket is szabadon kell engedni, hogy szabadon szerethessenek…
A másik – talán elsőre ezzel ellentmondásban lévő – mondanivalója a mostani anyák napjának, hogy éppen az előbbiekben elmondottak miatt; és ebben a miatt-ban oldódik fel a látszólagos ellentét, a szülői szerep felelősségvállalása is. Nem mindegy, hogy mit, mikor és hogyan csinálunk, hiszen már nem csak mi vagyunk az életünkben, hanem a gyermekeink is, akik mindent megtanulnak tőlünk. És később milyen nehéz a rossz beidegződésektől megszabadulni! De lehet! Ha mi nem voltunk olyan szerencsések, hogy jó családban nőttünk volna fel, az nem jelenti azt, hogy nem lehetünk jó szülők, mert igenis lehetünk! Ezt is lehet tanulni. És milyen jó, hogy ez így van!
Ez az anyák napja jelentsen tehát reális örömöt! Reálisat, mert tudjuk, hogy tökéletlen emberekként nem vagyunk mindenre képesek, de kérjük Istent, hogy tegye teljessé gyermekeink életét, hogy így, Istennel az oldalunkon vállalhassuk a felelősségünket. Jelentsen örömöt, ami a feljebb nézni tudásunkból fakad: merni továbbnézni, és nemcsak magunkat és a hibáinkat látni, hanem a lehetőségeinket is Istennel. Mondjunk el ezért egy imádságot ezen a mai napon!

Turcsik Ferenc

Istent keresem

Jel 19,11–21

„…ő tapossa majd a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →