Minden dolgotok szeretetben menjen végbe! - 10 éves a Gyökössy Endre Református Óvoda

2009. december 08., kedd

Több, mint százan gyűltek össze 2009.12.05-én, szombaton délelőtt a Torockó téri református templomban, ahol a Gyökössy Endre Református Óvoda felszentelésének 10 évfordulója alkalmából hálaadó istentiszteletre került sor. Az ünnepi igehirdetést dr. Szabó István, az Óvodát fenntartó Dunamelléki Egyházkerület püspöke végezte Róma 7, 21-25 alapján. Ezt követően a gyerekek műsora következett sor, majd Reini néni az óvoda névadójának, dr.Gyökössy Endre bácsinak az özvegye köszöntötte a résztvevőket. Idézte férjét, aki szerint a kisgyermekek életét az első hat évben tapasztalt élmények döntően, akár egész életre szólóan befolyásolják. Ezért fontos, hogy legyen egy hely napjainkban, ahová a szülők nyugodt szívvel viheti gyermeküket és tudják, hogy ott evangéliumi szellemben foglalkoznak velük. Az ünnepélyes alkalmat, Rajkai Zoltán színművész apuka által készített, az elmúlt 10 év esemnyeit bemutató, kiválóan megszerkesztett, zenés rövidfilm zárta. Szintén az ő keze munkáját dicséri az óvodai életről szóló, erre az alkalomra összeállított színes Hírmondó füzet. Az ünnepség az Óvodában szeretetvendégséggel folytatódott, majd az óvodások szüleikkel együtt a Baár-Madas Gimnázium és Általános Iskola tornatermében zajló iskolai adventi rendezvénybe kapcsolódtak be, ahol gyerekek többféle kézműves foglalkozáson vehettek részt. A Gyökössy Endre Református Óvoda egymást ismerő, hasonlóan gondolkodó, keresztyén családok összefogása révén Bessenyei Bálint kezdeményezésére 1999.szeptemberében alakult meg. A fenntartói tisztet a Dunamelléki Református Egyházkerület vállalta el és tölti be mind a mai napig. Helyet a Baár-Madas Református Gimnázium és Általános Iskola biztosít Budapest II. kerületében. Vezetője alapítástól kezdve dr. Némethy Lászlóné, Ildikó néni, akinek pedagógiai munkáját, éppen a múlt héten ismerte el Lorántffy Zsuzsanna díjjal az egyházkerület. Az intézmény működéséhez az elmúlt években komoly támogatást nyújtott a Torockó téri gyülekezet. Az Óvoda helyszűke miatt az indulástól kezdve egyetlen, 30 gyermekből álló, vegyes korösszetételű csoporttal működik. Alapvető célja, hogy a felnövekvő óvodások a krisztusi szeretetet megtapasztalva nemzetünk hiteles életet élő, érzelmileg kiegyensúlyozott tagjaivá váljanak. Az elmúlt 10 év bebizonyította, hogy az itt tapasztalható lelkület és légkör éltető hatással bír a gyermekek életére. Az Óvoda iránt hatalmas az érdeklődés, de helyhiány miatt rengeteg jelentkezőt kellett máshova tanácsolni. Reméljük, hogy ez a helyzet változni fog és Isten kimunkálja annak lehetőségét, hogy óvoda bővülése révén minél több kisgyermek részesüljön ennek a szeretetteljes légkörnek az áldásából. Budapest, 2009.12.06. dr.Kovács Barnabás

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.