„Mercurius Veridicus” – szónokverseny középiskolásoknak

2010. február 09., kedd

altErkel Ferenc születésének kétszázadik évfordulójához kapcsolódva, történelmünk kiemelkedő alakjaira emlékezve „Mercurius Veridicus” címmel szónokversenyt hirdet a magyarországi és a határokon túli magyar középiskolák 10-11. évfolyamos tanulói számára a Református Pedagógiai Intézet, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Képviselőtestülete és Elnöke, valamint Ónod Község Önkormányzata.

A megmérettetés célja, hogy méltóképpen hozzájáruljon a jeles évforduló megünnepléséhez, élményszerű találkozást biztosítson a résztvevő diákoknak valamint, hogy bemutassa és ismertté tegye a verseny során felismert tehetségeket. A versenyre iskolánként két versenyző jelentkezhet. Nevezési határidő: február 19. péntek.


Versenyfeladat az 1. fordulóra:

A.    Kötelező feladat:
Erkel Ferenc üzenete az ezredforduló magyarjaihoz – szónoklat szabad témaválasztás mellett, pártpolitikai vonatkozásoktól mentesen (maximum 3 percben).
B.    Választható feladat (maximum 3 percben).
A „B” feladat két témája közül a tanuló szabadon választhat.
1. „Romantikus nemzettudat” – Szükség van-e történelmi mítoszokra? Mit jelent és segíthet-e napjainkban a romantikus nemzettudat? Hogyan teremthet közösséget a romantikus nemzettudat?
2. „A zene, mint közösségteremtő erő” – A zene világnapja (okt. 1.) alkalmából rendezett hangversenyen köszöntő, megnyitó beszéd.

Az elbírálás szempontjai:

•    A beszéd logikai felépítése, érvelése
•    A szituáció megidézése
•    Stílus, előadásmód


Az elődöntők tervezett helyszíne Miskolc és Budapest, a jelentkezők létszámától függően.
Az elődöntőn való személyes részvétel kiváltható a benevezett versenyzők által beküldött videófelvételekkel. Ebben az esetben beküldendő:

•    a két beszéd szövege írásban e-mailhez csatolt fájlként vagy CD-re / DVD-re kiírva (Word-dokumentum, rtf-fájl vagy e-mail) és
•    a beszédmű felvétele videoszalagon vagy CD-re / DVD –re kiírva. A beküldött felvétel egy kameraállásból, vágás nélkül készüljön, semleges háttér előtt. A zsűri a felvételeket projektoros, nagyméretű kivetítésben tekinti meg. A digitális felvétel az RPI honlapjára is feltölthető lesz, a szükséges ftp-címet és jelszót a jelentkezőknek megküldjük.
A felvétel beérkezésének határideje: 2010. február 26. 22.00.

Az elődöntők és a beérkezett felvételek elbírálásának időpontja:

2010. március 5.
Az egyes elődöntőkről a jelentkezők létszámától függően arányosan jutnak tovább a versenyzők az országos döntőre.
A továbbjutókat e-mailben értesítjük.

Az országos döntő helyszíne és időpontja:
Széphalom, A Magyar Nyelv Múzeuma, 2010. április 10., szombat, 1000.

A verseny támogatója
a miskolci Géniusz Könyváruház (Miskolc, Széchenyi út 107.)
tulajdonosa, Kondás Vilmos.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Képviselőtestülete

A verseny szakmai támogatói:
•    Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI), Budapest
•    Református Pedagógiai Intézet (RPI), Budapest
•    Romániai Református Pedagógiai Intézet (RRPI), Kolozsvár.

Nevezés módja:

Írásban a mellékelt jelentkezési lappal vagy e-mailen a Református Pedagógiai Intézetben
(veridicus@refpedi.sulinet.hu).

Az erdélyi nevezők az RRPI-nél jelentkezhetnek: pedagogia@reformatus.ro


Nevezési határidő: 2010. február 19. péntek.

Nevezni lehet a mellékelt adatlappal, mely letölthető a következő honlapokról:
www.kpszti.hu
www.refpedi.hu

Nevezési díj*: 2000.- Ft tanulónként. A számlát a Református Pedagógiai Intézet állítja ki.

További tájékoztatás, felvilágosítás kérhető:
veridicus@refpedi.sulinet.hu


* Az erdélyi nevezők jelentkezési díját az RRPI állapítja meg.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.