Megújult a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet vezetősége

2015. március 17., kedd

Február 28-án tartotta éves közgyűlését a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ).

Az idei gyűlés is áhítattal kezdődött, majd a több mint tíz éve eleinte csak alelnökként, majd később elnökként tevékenykedő Szanyi György borzsovai lelkipásztor bejelentette lemondását. A lelkipásztor leköszönését azzal indokolta, hogy ideje átadni a stafétát az újabb lendülettel rendelkező szolgálók számára. A közgyűlésen jelen volt a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, Zán Fábián Sándor, aki szerint a legfontosabb cél, hogy bizonyos irányvonalakat, tevékenységeket újragondoljanak, megerősítsenek a szervezet életében annak további működése érdekében.

A közgyűlésen az egykori elnök utódjaként helyettesét, Sipos Józsefet, a tiszaújlaki református gyülekezet lelkipásztorát jelölték az elnöki poszt betöltésére, a jelenlévők egyhangúlag mellette szavaztak. A KRISZ alelnökének pedig Pataki Gábort választották. Az új elnök így nyilatkozott terveiről: „A céljaimat úgy állítottam össze, hogy ismertem a KRISZ múltját, és a jövőben ugyanazokat a dolgokat szeretném továbbvinni, amelyeket az előző elnök rám hagyott, kijavítva a hibákat. Szeretnék nagyobb súlyt fektetni a kommunikációra, valamint szeretném, ha az alkalmaink nem maradnának el ezen az éven. Nagyon nehéz időket élünk, de örülnénk, ha nem hatna ez ki az alkalmainkra. Szeretnénk a szervezetiséget is megerősíteni, erősíteni a kapcsolatot a tagokkal."

A KRISZ új elnöke szerint nagy felelősséggel jár az itthon maradt fiatalokkal való foglalkozás, akik nem tudnak az itteni nehéz körülményekből elszabadulni. Számukra a gyülekezetekkel közösen kell megtalálni az utat, lelkileg támogatva őket.

grace

Forrás: karpatalja.com.ua

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió