Megtapasztalják az önkéntesség örömét

2019. október 12., szombat

Elindult a tizenkettedik 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akció: közel tízezer fiatal vesz részt a hétvégén a háromnapos ökumenikus ifjúsági kezdeményezésen.

Egyházi körökben sokszor elhangzik, hogy a fiatalok a jövő egyháza, de fontos lenne arról beszélni, hogy a fiatalok a mának, a jelennek is az egyháza - fogalmazott a 72 óra pénteki sajtótájékoztatóján Bedekovics Péter, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala Ifjúsági Irodájának vezetője. „Óriási dolog, hogy közel 10 000 fiatal vesz részt a 72 óra önkéntes akción, és valósítja meg a szeretetet, megmutatva ezáltal a keresztény hitnek a lényegét a következő napok cselekedeteiben. Ez az önkéntes akció egy csodálatos lehetőség, hogy a fiatalok is növekedhessenek, és közelebb kerülve Krisztushoz, 10 000 látható felkiáltójel legyenek a ma egyházában."

Közel 10 000 fiatal vesz részt a hétvégén a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes, ifjúsági akcióban, összesen 120 településen. A három történelmi keresztény egyház 2019. október 10-13. között 12. alkalommal szervezi meg az akciót, mely során a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok együtt tesznek másokért, környezetükért, és segítenek ott, ahol szükség van rájuk, követve az idei mottó felszólítását: „Szeretettel szolgáljatok egymásnak!" (Gal 5,13)

A Máltai Szeretetszolgálat Békásmegyeri Családok Átmeneti Otthonában megtartott sajtóeseményen köszöntőt mondott Székely János szombathelyi katolikus püspök, Lackner Pál evangélikus püspök, Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, Kelemen Viktória, Óbuda alpolgármestere. A sajtótájékoztatót követően, 72 óra kompromisszum nélkül akció egyik projektjeként, a Családok Átmeneti Otthonában a fiatalok színes, játékos programokkal készültek az otthon kis lakóinak, virágot ültettek, kifestették az épület folyosóit, míg az édesanyák önkéntes fodrászok és kozmetikusok vendégei lehettek az otthonban.

„Egy jól működő közösség arról ismerhető fel, hogy segíti és támogatja a szükségben szenvedőket, míg ez a nélkülözők számára biztonságot jelent. A fiatalok közös munkája a 72 óra akcióban valóban példaértékű és egyedülálló Magyarországon, amire pártállástól és világnézettől függetlenül büszkék lehetünk. Meggyőződésem, hogy a jobbító tevékenység által, a benne résztvevők nyitottsága nő, és ezzel együtt szűkíti a generációk és társadalmi rétegek közti különbséget" - köszöntötte a 72 óra önkénteseit a házigazda intézmény részéről Morvai Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője.

12 éve kompromisszum nélkül

A 72 óra kompromisszum nélkül célja felhívni a társadalom figyelmét a fiatalok erejére elkötelezettségére, lelkesedésére és segítőkészségére. Az akció idén több mint 9600 fiatalt mozgat meg, akik országszerte és határon túl több mint 400 önkéntes projektet valósítanak meg 120 településen. Az akció „Több vagy, ha adsz!" szlogene rávilágít arra, amit a 72 óra szervezői és résztvevői számtalanszor megtapasztalhatták az elmúlt években is: hogy mikor önzetlen segítségnyújtásra vállalkozunk, mindig képesek vagyunk többet adni, mint gondoltuk volna.

A szervezők „Legyél Te is a 72 óra nagykövete" című akciójukkal szeretnék felhívni a figyelmet az önkéntes segítségnyújtás fontosságára, és még több fiatalt meghívni az októberi akcióra, hogy megtapasztalják a segítségnyújtás örömét és fontosságát. A #tobbvagyhaadsz és #segitsszeretettel megjelölésekkel olyan képeket, videókat, történeteket várnak a közösségi médiában, ahol a fiatalok megmutatják, számukra mit jelent önkénteskedni, miért jó segíteni, és a mindennapokban hogy élik ezt meg. A legkreatívabb fiatal „nagykövetek" díjazásban részesülnek.

Forrás: 72ora.hu, fotó: Bakos Dávid

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.