Megsemmisíttette az egyházügyi törvényt az Alkotmánybíróság

2011. december 19., hétfő

December 19-én, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló, júliusban megszavazott törvényt az Alkotmánybíróság, közjogi érvénytelenség miatt megsemmisítette.

Mint írták, az egyházügyi törvény az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét követő napon veszti hatályát; a már kihirdetett, de még hatályba nem lépett rendelkezései pedig nem lépnek hatályba.

Az Alkotmánybíróság megállapította, - a hozzá magánszemélyektől, jogi személyektől,valamint egyházaktól beérkezett indítványok alapján, - hogy a törvény országgyűlési megalkotása során az egységes javaslathoz képest a zárószavazás előtti módosító javaslat elfogadása lényeges változásokat eredményezett az egyházi jogállás megszerzésének szabályozásában, mivel - a többi között - az egyházi jogállás megszerzését (illetve a jelenleg egyháznak minősülő szervezetek többsége esetén annak megtartását) az országgyűlési képviselők kétharmadának támogató szavazatától tette függővé, míg az egységes javaslat szerint a nyilvántartásba vételről bíróság döntött volna.

Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlés figyelmét arra, hogy  az alaptörvénynek megfelelően, az újabb törvény elfogadásáig ne helyezze hatályon kívül a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt, amely jelenleg szabályozza a tárgykört.

Forrás: MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.