Megkésett reformáció

2017. december 07., csütörtök

Hogy kerülnek reformátusok a Közel-Keletre? És miért arab az egyik, míg a másik örmény? Egyáltalán hogy lehet közlekedni a városban, ahol több az autó, mint az ivóvíz? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk közel-keleti utazásunk második napján.

Libanon és Szíria nem volt mindig két önálló ország, sőt nem is léteztek egészen a 20. századig. Létüket ugyanazoknak a Párizs-környéki, az első világháborút lezáró békekötéseknek „köszönhetik”, amelynek mi a trianoni traumát rójuk fel. Az ószövetségi időkben a Földközi-tenger Izraeltől északra fekvő partszakaszát a föníciaiak uralták, majd egymásnak adták a kilincset a különböző ókori és középkori birodalmak. Ami nekünk a reformáció kezdete, az nekik Mohács volt a köbön: 1516-17-ben kezdődött a térség számára a 400 évig tartó török hódoltság.

Utólag az itt élő arabok, kurdok és örmények sem feltétlenül voltak elégedettek a nagy háború eredményével, mert a nagyhatalmak tervezőasztalain meghúzott új határok mesterségesen kettéválasztották a Tigris és az Eufrátesz folyók által uralt vidéket britek, illetve franciák által ellenőrzött területekre. Így jött létre 1920-ban Szíria, és lett rögtön francia „kvázi”-gyarmat, majd hat évvel később a két magyarországnyi területű államból még kihasítottak egy Somogy és Baranya megyének megfelelő darabot, Libanont.

Itt tartózkodásunk második napját Bejrút különböző negyedeiben – de leginkább azok között autózva – töltöttük. Meglátogattuk ugyanis két helyi partneregyházunk, a Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat és a Közel-keleti Örmény Református Egyházak Uniójának, valamint a tágabb térség protestánsainak ernyőszervezeteként működő Közel-Keleti Protestáns Egyházak Közössége vezetőit.

Nappal egész más arcát mutatta a hegyen épült város, mint az érkezésünk estéjén: hol vadonatúj felhőkarcolók, máskor Kelet-Európából ismerős panelek mellett vezetett az utunk, hol pedig Fiume mediterrán stílusú utcáit megidéző városnegyedekben autóztunk át. Mit autóztunk, folyamatosan dudálva valósággal át kellett magunkat verekednünk a szűk utcákon hömpölygő autóáradaton, és a dugóvá fokozódó délutáni csúcsforgalmon. Libanonban a közlekedésre használt járművek között vannak matuzsálemek és a gyártósorról frissen legördült terepjárók is, nem csoda, hogy nagyon magas a környezetszennyezés mértéke. Akkora, hogy bár az ország folyókban gazdag, a csapvizet sem ajánlják fogyasztásra.

Ugyanakkor jó volt látni, hogy a fővárosban békében megférnek egymás mellett keresztyén templomok és mecsetek, az arab utcatáblák, a taxi visszapillantóján lógó rózsafüzér, a Mária-szobrok és a feszületek a házak falán, valamint a „halacskás” Jézus-matricák az autók hátulján. Talán azért van ez, mert becslések szerint a lakosság 54 százaléka muzulmán, 40 százaléka pedig keresztyén.

Mint azt megtudtuk, eredetileg pont fordítva volt, az arányokat a 4,5 millió lakosú országban ideiglenes menedéket kereső 1,5-2 millió szír és palesztin menekült érkezése borította fel. A keresztyének többsége maronita (a keleti katolikusok egy fajtája), vagy különböző nemzetiségű római és keleti katolikus, valamint ortodox egyházak tagja. A különböző hátterű protestáns gyülekezetek még együtt is kisebbségben vannak.

De hogy kerülnek ők ide, a keresztyénség bölcsőjébe, az iszlám és a keleti egyházak hazájába? Annyi más fejlődő országhoz hasonlóan 19. századi angolszász misszionáriusoknak köszönhetően, akik az Oszmán birodalomba is elvitték az evangéliumot. Bejrútban 1848-ban jött létre az első általuk alapított közösség, a következő évtizedekben megszületett arab ajkú protestáns gyülekezetek a francia fennhatóság alatt szerveződtek zsinati közösségbe. Két évvel idősebbek náluk az örmény protestánsok, akik az 1846-ban az örmény ortodox egyházból kizárt reformmozgalomig vezetik vissza történetüket. Az 1915-ös örmény holokausztot követően az örmény keresztyének szétszóródtak szerte a világban, egyházaik pedig követték őket. Ezért működik a Közel-keleti Örmény Református Egyházak Uniója bejrúti központtal.

Mindezek alapján azon már nem lepődtünk meg, mikor kiderült, hogy mindkét általunk felkeresett egyháznak vannak gyülekezetei Libanonban és Szíriában is. Életükről, az elmúlt évek kihívásairól és örömeiről holnap számolunk be, csak előbb még átverekedjük magunkat valahogy az egyik egyházi központtól a másikig.

Feke György

Az útinapló korábbi részei:

 

Pálmafák a neonkereszt fényében

Télből a nyárba, Európából a csodálatos, ugyanakkor olykor félelmetes Keletre utaztak magyar reformátusok. A következő napokban Feke György, a reformatus.hu főszerkesztője számol be az utazás céljáról és a delegáció tapasztalatairól. Első rész.

 

Gyűjtés indult a szíriai reformátusoknak

A szíriai és libanoni reformátusok által működtetett vasárnapi iskolákban jelenleg ezerötszáz keresztyén és muszlim fiatallal foglalkoznak: biztonságban tanulnak, segítséget kapnak a polgárháború okozta traumák feldolgozására és mintát a békés együttélésre. A Magyar Református Szeretetszolgálat 1358-as adományvonalának tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal mi is támogathatjuk a kezdeményezést.

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 40,1–47

„Nyisd ki jól a szemedet, és hallgass meg mindent figyelmesen!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink