Megjelent a Presbiter

2011. április 18., hétfő

Ünnepi formával és tartalommal jelentkezik a huszadik évfolyamát ünneplő lap húsvéti száma.

altA nyitó és a záró oldal színes fotói, illusztrációi nagypéntek és húsvét ünnepkörét foglalják keretbe hívő versekkel. A vezércikk szerzője Joó Sándor egykori pasaréti lelkipásztor, akinek újabb kötetéből való „Az aktív húsvéti látás és hit” című írás. Az indító oldal fejléce rögtön két közelebbi és távolabbi aktualitásra is ráirányítja figyelmünket: a Magyar Református Presbiteri Szövetség nemrég megtartott közgyűlésére, valamint a japán földrengés katasztrófa nyomán ottani testvéreink által írt tokiói imádságra. Kiemelt helyen, klasszikus keretben olvashatjuk Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke Jubileumi köszöntőjét, melyben a 20 éve megjelenő Presbitert, munkatársait és olvasóit üdvözli. 


Viczián Miklós Ige körül rovatában a páska-úrvacsora-húsvét igei, üdvtörténeti összefüggéseiről elmélkedik. A templom mint a presbiter munkamezeje témában hasznos gondolatokat kaphatnak a gyülekezetek választott elöljárói. Ugyancsak érdekes, ötletadó cikk szól arról, hogyan és miért  tanulmányozzuk Presbiter c. lapunkat.

A Magyar Presbiter rovatban Csikesz Sándor sokoldalú, erőteljes személyiségét mutatja be Kis Domokos Dániel. Vitaindító cikk jelenik meg Nagy Mihály tollából „Ifjúsági gyülekezet, az egyháztagság gyakorló iskolája” témában, amire várják a reagálásokat. Papp Vilmos id. Hegyi István református esperes-lelkipásztor mártírsorsával ismertet meg.

Presbiteri rendezvényekről több rövid írás is tudósít, képekkel, így Dömsöd-Dabról, Bakonyaljáról. Olvashatunk a berekfürdői Megbékélés házában tartott bibliaismereti hétről, amit presbitereknek szerveztek.

Szabó Dániel „Támadások idején” címen fogalmazza meg gondolatait az európai fórumokon egyre gyakrabban hallható keresztyénséggel szembeni „visszataszító csaholásról”. A kettős állampolgárságról fejti ki véleményét ifj. László Kálmán, a Királyhágómelléki Református Presbiteri Szövetség elnöke. Haranghy Jenő Kálvin és Luther ábrázolásáról ír Millisits Máté, az Apropó rovatban Augustinus egyházatya ma is időszerű gondolataiba avat be Apostagi Zoltán.

Részletes tudósítás szól a Királyhágómellék presbiteri közgyűléséről, a kárpátaljai Balazséron tartott presbiterhétről. A Biblia Szövetség ősszel Budapesten induló képzéséről féloldalas hirdetésből tájékozódhatnak az érdeklődők. A presbiter könyvespolcára Ajtony Artur helyezi fel a legújabb Joó Sándor kötetet, melynek címe: „Együtt Jézussal”. A Bibliai kvíz döntő kérdéseit is ez a szám közli. Énekes újdonságot is kapunk a „Sötét világban” kezdetű evangéliumi dicsőítés dallamában és szövegében.

Ajánlónkat a Gondolat-tár idézetével zárjuk, s kívánunk a Presbiter olvasása által is lelki épülést, áldott húsvétot: „Aki igazából meghallotta és megértette húsvét üzenetét, az nem járhat tragikus ábrázattal és humortalanul, mint akinek odalett minden reménye”.

(r-i-s)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.