Életünk kősziklája

2012. augusztus 07., kedd

Jó volt Jézussal közösségben lenni - ezt éreztük a 2011-es tatai Csillagpont után. A fesztiválról hazafele jövet még annyira távolinak tűnt 2013 nyara, a következő hasonló esemény... Kísérőink, lelkészeink már a hazafelé úton felvetették egy regionális rendezvény lehetőségét. Ember tervez, Isten végez - ez a mondás hatványozottan igaz volt az elmúlt bő félévben, amikor is körvonalazódtak egy szatmári ifjúsági tábor eseményei.

A Szatmári Református Egyházmegye esperese, Bartha Gyula támogatásával és Pálinkás Gyula milotai lelkipásztor, egyben egyházmegyei ifjúsági felelős szervezésében létrejött a SzIRT - azaz a Szatmári Ifjú Reformátusok Találkozója július 19. és 22. között Fehérgyarmaton. Nem véletlen a mozaikszó, mindenkinek szüksége van egy „alapra, amelyre építhet", ahogyan a Zsolt 18,3 is mondja: „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm..."

A szatmári fiatalság él és virul

Mi, fiatalok óriási várakozással tekintettünk a SzIRT elé. Én azért tartottam fontosnak ezt a most először megrendezett eseményt, mert jó érzés egy olyan találkozó részesének lenni, amely talán az egyetlen vár, az egyetlen kőszikla lesz kis hazánk északkeleti csücskében, amely a református fiatalok lelki épülését fogja szolgálni a jövőben. Az előzetes várakozások szerint körülbelül száz fő regisztrált előre az interneten, de bíztunk abban, hogy ez a szám csak nőni fog a napok folyamán. Az Úr őriző szeme rajtunk volt, s látva a szervezők erőfeszítéseit, a környékbeli településekről még több fiatalt hívogatott a találkozókra. Minden egyes alkalom örömmel töltött el, amikor egy karszalagot ragaszthattam fel valakinek, így jelenthetem, a szatmári fiatalság él és virul, sokan vagyunk Isten szolgálatában, még ha ezt nem is mindig ismerjük fel.

„A mai nap éppen megfelelő arra..."

Sokunk kedvencei voltak húsz évvel ezelőtt az Égből pottyant mesék. Nem lettek volna ilyen híresek ez utóbbiak sem, ha szerzőik és előadóik nem egy kedves házaspár, név szerint Levente Péter és Döbrentey Ildikó lettek volna, akik megannyi emlékezetes pillanattal gazdagítottak kicsiket és nagyokat egyaránt. Keresve sem találhattak volna jobb vendégeket a szervezők a SzIRT első három napjára - nehéz szavakat találni arra az emberségre, amiről tanúbizonyságot tettek rövid ittlétük alatt. Az egész találkozó az ő előadásaik köré épült. Az első két nap külön-külön foglalkoztak velünk, csütörtökön Levente Péter azon tulajdonságok fontosságát ismertette, amelyek által jobban megismerhetjük magunkat, míg Döbrentey Ildikó a párkapcsolatokról tartott előadást, biztatva minket, hogy mindenkinek van egy másik fele a világban, akit előbb vagy utóbb, de mindenképpen megtalálunk majd életünk során. Pénteken két csoportban mutattuk be a művésznő A hajómanó című meséjét, illetve az irgalmas samaritánus történetét.

Levente Péter előadásai emberségre tanítottak

„Dicsérjétek őt hárfán és citerán..."

Ahogy a Zsoltárok könyvének 150. részében található, kedves az Úrnak, ha dalokkal dicsőítjük az ő nevét. A zenét mindenki szereti, főleg akkor, ha van valamilyen mondanivalója az Istenről, a Fiúról, a hazáról. A majd négy nap alatt látszott az arcokon, hogy a dalok szívből jönnek, legyen szó rólunk, vagy akár az előadókról. Első este Szabó Balázs adott elő egy szál gitárral a kezében Pilinszky-verseket, de egy-egy Szemlér-, Weöres-, valamint Radnóti-költemény is helyet kapott a repertoárban. Szombaton vehetett részt ismét a nagyközönség koncerteken, ekkor a Kossuth téri kőszínpadon egymást követte a Szövetség zenekar, a Szeredás együttes, Pintér Béla, az Immánuel, az Utánfutók együttes, valamint a Holdviola. Minden egyes előadott dal megerősített minket hitünkben és hazaszeretetünkben.

Ép testben ép lélek

Mivel a tábor a fiataloknak szólt, akik köztudottan mozgékonyak, nem maradhattak el a szokásos sportprogramok sem: péntek délelőtt sportvetélkedőn vettünk részt, azt követően fakultatív módon lehetett sportolni: futballozni, kosárlabdázni, ping-pongozni. Délután pedig focirangadóra került sor a fiatalokból verbuválódott csapat és a helyi lelkészeket tömörítő Papok FC között. Lelkészeink mind az oda-, mind a visszavágót megnyerték, teszem hozzá, szoros mérkőzések után.

Nemcsak sporttal, hanem másképp is vigyázhatunk egészségünkre, például ha kerüljük azokat a szereket, amelyek erősen negatív hatással vannak szervezetünkre. Erre hívták fel a figyelmünket azok az előadók, akik bizonyságot tettek arról, hogyan váltotta meg Jézus félresiklott életüket a drogok csapdájából. Csütörtökön öt kárpátaljai fiatal, míg péntek este két, a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban a gyógyulás útjára lépett srác mesélte el élete megható és egyben megrázó történetét.

Beszélgetések a kősziklán

Egy keresztyén ifjúsági táborhoz hozzátartoznak a csendesebb programok, a beszélgetések is. Mivel a SzIRT a Csillagpont ötletéből született, nyilvánvalónak tűnt, hogy egy évvel a mezőtúri találkozó előtt elhívjuk Szontágh Szabolcsot, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetőjét, aki beszámolt a hatodik ilyen esemény előkészületeiről. Szombaton Sajtos Szilárd tábori lelkész a 2011-es afganisztáni szolgálatáról tartott képes beszámolót, utána pedig Telek András volt válogatott labdarúgó beszélgetett velünk hitéről, sportpályafutásáról, családjáról.

Hagyomány és ifjúi lendület a SZIRT-en

„Mi vagyunk az örökség"

A szombati, fesztiváli nap nyitó istentiszteletén Bölcskei Gusztáv szolgált Isten előtt, az Igét a Zsidókhoz írt levél első része alapján hirdette. A püspök megemlékezett a korábban Fehérgyarmaton tartott, református emléktárgyakból összeállított kiállításról, a SzIRT pedig ennek az eseménynek a folytatása, amely immáron szélesebb tömeg előtt hirdeti Isten dicsőségét. A szolgálat szorosan összekapcsolódott a találkozó szlogenjével: „Állj te is a kősziklára!" A prédikációban az örökségről hallhattunk: ezen a Földön mi vagyunk az örökség, és csakis Jézus lehet az örökösünk, az ő kezébe helyezhetjük életünket. „Én vagyok az igazság és az élet" - mondta Jézus. Ez a legnagyobb öröm forrása életünkben, ez az az örömhír, amiért igazán megéri élnünk.

„Te vagy a mi Istenünk"

A táborzáró istentiszteleten a Mt 16,13-20 alapján Némedi Gusztáv hirdette Isten Igéjét. A találkozó négy napja során sokat gondolkoztunk azon, hogy mi is, ki is lehet a SzIRT, akire rábízhatjuk életünket, aki biztos talajt ad a lábaink alá boldogságunkban, nehéz időszakainkban egyaránt. Ezen az alkalmon bizonyosodhattunk meg róla leginkább, hogy csakis Jézus lehet a legfőbb társunk az életünkben, az ő támogatásával mindenre képesek vagyunk. Őt feszítették meg bűneinkért - nekünk csak annyi a dolgunk, hogy igent mondjunk hívó szavára. Hiszem azt, hogy mindannyian, akik részt vehettünk ezen a találkozón, így döntöttünk, ezáltal tiszta és boldog szívvel énekelhettük e kedves éneket: „Te vagy a mi Istenünk, Jézus, neved felemeljük, Téged áld az életünk, Te vagy a mi Istenünk."

Dezső Attila

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2012. augusztus 5-i számában

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.