Lemondott az anglikán egyház vezetője

2012. március 23., péntek

Rowan Williams lemondott a Canterbury érseki címről. Az Egyházak Világtanácsa és a Keresztény Segély nevű szervezet elismerését és háláját fejezte ki az érsek áldozatos szolgálatáért és az ökumenikus mozgalomban vállalt tevékenységéért.

Idén decemberben távozik tisztségéből Dr. Rowan Williams, Canterbury érseke, aki 2013 januárjától a Cambridge-i Egyetem Magdalene College igazgatójaként folytatja pályafutását. A leköszönő érsek 2003-ban kezdte meg szolgálatát az anglikán egyház spirituális vezetőjeként. Mint neves teológus és akadémikus, Williams érsek számos ökumenikus bizottság tagja volt. Az EVT több, a globális egyházi közösség számára fontos ökumenikus kezdeményezésében is részt vett.

Canterbury száznegyedik - egyben első walesi - érseke londoni kommentárok szerint elsősorban az anglikán világuniót a homoszexuális papok, illetve a női püspökök beiktatása ügyében jó ideje szaggató belső vita miatt döntött a távozás mellett. A brit uralkodó az anglikán egyház főkormányzója, és így az ő felelősségi körébe tartozik Williams utódjának kiválasztása a brit miniszterelnök javaslata alapján. A kormányfőnek egy külön egyházi jelölőbizottság tesz javaslatot arra, hogy kinek a nevét terjessze jóváhagyásra az uralkodó elé.

Keresztyén szervezetek méltatták

Az EVT főtitkára, Dr Olav Fykse Tveit, így méltatta a leköszönő érsek szolgálatát: „Hálásak vagyunk a vezetésért, amit eddig az egyháznak adott, és még adni fog a jövőben, továbbá hálásak vagyunk az ökumenikus mozgalomban vállalt szerepéért. Az egyház egysége iránti erős elkötelezettsége, az igazságosság és a béke elérésére irányuló munkája, szolgálatának erős és állhatatos része marad továbbra is." Hozzátette: "Rowan Williams hozzájárulása az egyház munkájához és az erkölcsi, etikai és társadalmi ügyekhez igazán kiterjedt és széles körű."

A Christian Aid (Keresztény Segély) szintén elismeréssel adózott Dr. Rowan Williamsnek: „Rowan érsek fontos szerepet játszott a nemzetközi fejlesztési vitákban, biztosítva azt, hogy a szegénységben élők hangja felkeltse mind a belföldi, mind a külföldi döntéshozók figyelmét. Különösen hálásak vagyunk azért, hogy nyilvánosan kiemelte a fontos problémákat – a klímaváltozástól kezdve a gazdasági igazságtalanságokig –, amiket mindenképpen meg kell oldanunk, hogy az a kapcsolatunk egymással és a jövő generációjával Isten akaratát tükrözze."

Forrás: www.protestantnews.eu/great-britain/, MTI

Fordította: Jókuthy Alexandra

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.