Ökumenikus Tanácsok főtitkárai Nairobiban

2014. június 06., péntek

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) néhány évente megszervezi a regionális ökumenikus szervezetek és nemzeti tanácsok főtitkárainak nemzetközi értekezletét. Ebben az esztendőben az Afrikai Egyházak Konferenciája közreműködésével a kenyai főváros, Nairobi volt a házigazda.

Közel 50 főtitkár érkezett meg a Desmond Tutu Konferencia Központba. „Megtiszteltetés volt számomra, hogy az Egyházak Világtanácsa kérésére a Közép-Kelet Európai Egyházak Ökumenikus Tanácsait képviselhettem a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkáraként 2014. június 2-6 között" – írta dr. Fischl Vilmos a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében.

Az értekezlet első napjára dr. Fischl Vilmost kérték fel, hogy a reggeli áhítatot tartsa meg János 17,1-24 alapján. Az áhítatban három fő pontot emelt ki: 1. Jézus önmagért végzett imádsága, 2. Jézus imádásága a tanítványokért, 3. Jézus imádsága minden hívőért. 
Az áhítat liturgiája különleges volt, mivel az afrikai keresztyén énekek teljesen más közösséget, hangulatot teremtettek, mint amihez hozzászoktunk európai kultúránkban. Az áhítat után az ökumenikus főtitkárok bemutatkozása következett, majd dr. Agnes Abuom előadását hallhatták a résztvevők, melynek témája „Az ökumenikus mozgalmak jövője és a tanácsok változó szerepe" volt. Az előadó kiemelte, hogy az ökumenikus mozgalmak megállíthatatlanok és szerepük a mai színes társadalmainkban fontos.

Az előadás után lehetőség volt megbeszélni a kis csoportokban az előadást. Utána egy érdekes ülés következett, ahol a téma az volt, hogy az ökumenikus tanácsokban milyen a tagegyházak elkötelezettsége az ökumené iránt. Itt nem volt külön előadó, hanem dr. Jim Winkler az Amerikai Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkára moderálta a beszélgetés, melynek során az ökumenikus tanácsok mai kihívásai is szóba kerültek a tagegyházak aktív szerepvállalásának összefüggésében. Az ökumenikus programok felépítése és összetartó szerepe is a megbeszélés egyik fő gondolata volt.

Második napon a reggeli áhítatot dr. Karen Hamilton a Kanadai Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkára tartotta Ézsaiás 11,1-9 alapján. Hangsúlyozottan beszélt a békéről és igazságosságról, amelynek a mi keresztyén életünkben az élet minden területén meg kellene jelenni. Az utána következő ülés témája „Az ökumenikus mozgalom szerepe" volt. Megvilágításra kerültek olyan témák, mint a tagegyházak tagsági viszonya a tanácsokban és az ezzel járó jogokkal és kötelezettségekkel. Említésre kerültek az evangéliumi és pünkösdi egyházak növekedése Afrikában a konzervatív-tradícionális egyházakhoz képest.

A következő ülésen dr. Olav Fykse Tveit az EVT főtitkára tartott előadást „Az ökumenikus tanácsok teológiai identitása az egyházak életén keresztül" címmel. Előadásában kitért a főtitkár arra, hogy az igazságosság és béke – amely a tizedik busani nagygyűlés fő témája volt – milyen jelentőséggel bír azóta is. A főtitkárok kézbe vehették azt nyilatkozatot is, amit a busani nagygyűlés kapcsán adtak ki, aminek a témája „God's Gift and Call to Unity" vagyis az „Isten ajándéka és egységre való hívása". Beszélt arról a nyilatkozatról, amit 2014. májusában adott ki I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka és I. Ferenc pápa, melyben kiemelték az Isten által teremtett világért való felelősséget, amiben az egyháznak nagy szerepe van.

Kis csoportos beszélgetésekben folytattuk a kiértékelését az előadásoknak. A következő előadás címe ez volt: „Ökumenikus szolidaritási együttműködés: kapcsolatok egyházak, tanácsok és speciális egyházi szolgálatok között." A változó ökumenikus világban a tanácsok és egyházak szerepe felértékelődik az úgynevezett speciális szolgálatok tekintetében, elsősorban az egyházi karitatív szervezetek feladatát figyelembe véve. Az ökumenikus szolidaritás és diakónia feladatkörei fontosak itt elsősorban.

Harmadik napon reggel az áhítatot dr. Priscille Djomhoue professzor az Afrikai Egyházak Konferenciájának Családi Élet és Nemek Igazsága osztályának igazgatója tartotta a 8. Zsoltár alapján. Áhítatában kiemelte, milyen fontos, hogy a teremtett világban a teremtmények megfelelő összhangban legyenek egymással. Hangsúlyozta az emberi méltóság fontosságát különösen az afrikai kontinensen és a világ többi országában is.

Ezután az előadások időszaka következett. Az előadások témája „A migráció és az emberi jogok" volt. Az Afrikai Egyházak Konferenciája tisztviselői tartották az előadásokat. Köztudott, hogy Afrikából sokan migrálnak Európába vagy az Egyesült Államokba a jobb megélhetés reményében. Az egyházak és ökumenikus tanácsok sok esetben adnak segítséget a menekültek számára. Emberi jogi, egyházi és humanitárius megfontolások vezetnek a migránsok segítésére. Kérdés az, hogy van e határ a segítségnyújtásban, ha az egyházak kapacitása már nem teszi lehetővé a segítségnyújtást? Az előadók kérték az nyugati ökumenikus tanácsok főtitkárait, hogy segítsék az migránsokat.

Délután a Kenyai Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházában tettek látogatást Peter Karanja főtitkár, vezetésével. Jó volt látni, hogy milyen elkötelezettséggel dolgoznak az ökumené ügyéért a világ ezen részén.

A negyedik napon reggel az áhítatot dr. Roger Gaikwad az Indiai Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkára tartotta ApCsel 10,34-36 alapján. „Isten nem személyválogató" – mondta a főtitkár. Kitért igehirdetésében az emberi méltóság kérdésére, ami sok esetben veszélyben van. Áhítat után Rudelmar De Faria az Egyházak Világtanácsa ENSZ képviselője tartotta meg előadását. Bemutatta az ENSZ Ökumenikus Irodájának munkáját. Reményét fejezte ki, hogy az egyházak nemzetközi szinten jobban bekapcsolódnak ebben az izgalmas munkába majd a jövőben.

A következő referátumot dr. Hielke Wolters EVT tisztviselő tartotta „Az igazságosság és béke zarándoklata" témakörben. A téma visszaköszönt az EVT busani nagygyűléséről, ahol ez volt az központi téma, 2013-ban. Ennek kapcsán bemutatásra került az EVT programja is. Végül a főtitkárok kiértékelték a konferenciát és megállapították, hogy jobban össze kell dolgozniuk a különböző ökumenikus tanácsoknak annak érdekében, hogy mindenki a maga országában eredményesebb munkát tudjon végezni. A következő ehhez hasonló ökumenikus főtitkári nemzetközi értekezletre 2016-ban kerülhet sor.

„Nagyon jó volt esténként beszélgetni a főtitkár kollégákkal és megosztani egymással örömöket, gondokat – mesélte dr. Fischl Vilmos. – Megdöbbentő volt például a szudáni ökumenikus főtitkárral beszélni, akinek országában 2011 óta polgárháború dúl és e mellett kell az egyházakat összefognia és képviselnie. Lehetőségem volt Kocsis Sándor magyar nagykövet meghívására a magyar nagykövetségen is látogatást tenni. Jó volt látni, hogy ilyen távolra hazánktól milyen elkötelezett módon végzik a magyar nagykövetség munkatársai közigazgatási feladataikat."

„Megdöbbentő volt tapasztalnom az óriási szegénységet, amivel ez az ország küzd – folytatta beszámolóját dr. Fischl Vilmos. – A korrupció az országban hatalmas. A terror veszély foka igen magas. Sötétedéskor a szálláshelyünket nem hagyhattuk el, mivel az utcákon a rablás és a bántalmazás minden napos. Köszönöm a lehetőséget az Egyházak Világtanácsa főtitkárának Dr. Olav Fykse Tveitnek, hogy lehetőségem nyílt az ő támogatásával részt venni ezen a nemzetközi ökumenikus főtitkári értekezleten" – zárta beszámolóját dr. Fischl Vilmos.

Szöveg és kép: MEÖT

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.