Ökumenikus konzultáció a Koreai félsziget békés egyesítésért

2014. június 22., vasárnap

Június 17-19. között ötvennégy nemzetközi résztvevő találkozott a bossey-i Ökumenikus Intézetben, hogy a Koreai-félsziget jövőjéről, az évtizedek óta várt békéről és az újraegyesítés folyamatában való nemzetközi ökumenikus részvételről tanácskozzon. Egy asztalhoz ültek az Észak-Koreai Keresztyén Szövetség (KFC), a számos dél-koreai egyházat tömörítő Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsa (NCCK) és az Egyházak Világtanácsának (EVT) tagegyházi delegáltjai. Az EVT tagegyházaként – valamint a félsziget újraegyesítése mellett elkötelezett koreai presbiteriánus egyházak partneregyházaként – a Magyarországi Református Egyház is képviseltette magát a tanácskozáson.

Az elmúlt év novemberében, a dél-koreai Puszán városában megtartott 10. EVT Nagygyűlés nyilatkozatban tett tanúságot a félsziget jövőjének előmozdításáért. A puszani nagygyűlés által elfogadott dokumentum és annak ajánlásai új lendületet hoztak a félsziget helyzetének megoldását kereső folyamatba. A 2014. június 17-19. között Bossey városában megtartott nemzetközi konzultáció célja a novemberi dokumentumban megfogalmazott irányelvek és ajánlások gyakorlatba ültetése volt. A 2009-ben Hong Kong-ban, a Tozanso-folyamat 25. évfordulóján tartott találkozó óta ez volt az első, a Koreai félsziget békés egységesítéséről tartott konzultáció.

1984-ben a japán Tozanso városában az EVT Nemzetközi Ügyekért felelős Bizottságának (CCIA) kezdeményezésére került sor egy, a nemzetközi ökumenikus mozgalom mérföldköveként számon tartott konzultációra a Koreai félszigetről. Az 1950-ben kezdődött koreai háború technikailag még a mai napig tart, mivel 1953-ban a felek csupán fegyverszüneti megállapodást kötöttek egymással. Napjainkban sincs hivatalosan béke Észak- és Dél-Korea között. Az 1984-es tozanso-i találkozón bár nem a kormányzat képviselői voltak jelen, a két részről érkező keresztények találkozója volt az első hivatalosan elismert „nyitó lépés", melynek köszönhetően tárgyalások sorozata indult el. A tanácskozások főszereplői a Koreai Egyházak Nemzeti Tanácsa (NCCK) és az Észak-Koreai Keresztyén Szövetség (KCF) voltak.

Az Egyházak Világtanácsának főtitkára, Nt. Dr. Olav Tveit megnyitó gondolataiban kiemelte az egyházak kivételes szerepét a megbékélés és a félsziget egyesítésének folyamatában. „A békéért tett zarándoklatunk az Istentől kapott elhívásunk, hiszen a béke keresztyén lelkiségünk alapja." A találkozó fontossága abban nyilvánul meg, hogy mind Észak-, mind Dél-Korea keresztényei képviseltették magukat az üléseken, s minden témában lehetőség volt a gondolatok, vélemények kölcsönös megosztására, valamint a nemzetközi delegáltaktól érkező szakértői vélemények meghallgatására. Az NCCK és a KCF vezetésével minden nap közösen vettek részt az imádságban és a bibliatanulmányozásban is, valamint a második nap végi úrvacsorában.

A koreai helyzet mellett elkötelezett egyházi képviselők és delegáltak célja az észak és dél koreai keresztények, illetve a párbeszéd és az együttműködés folyamatában résztvevők közötti kapcsolatok megújítása, bátorítás az ebben való minél szélesebb nemzetközi ökumenikus részvételre, hogy koreai testvéreinkkel együtt keressük a megbékélést, a Koreai félsziget békéjét. Szintén fontos a megosztott félsziget keresztényei és egyházai közötti kommunikáció és együttműködés különböző formáinak elősegítése, a demilitarizált övezet békeövezetté alakítása, és a jelenleg is fennálló fegyverszünet helyett egy valódi békeszerződés megszületése.

Peter Prove, CCIA bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy ennek a találkozónak nem csupán a mögöttünk lévő időszak következtetéseinek levonása volt a célja, sokkal inkább egy új folyamat elindítása, mely során valós, gyakorlati lépéseket tehetünk. A 2014. júniusi találkozó egy jövő évi szélesebb körű, ökumenikus találkozó előkészítéseként is szolgált. 2015-ben lesz ugyanis a hetvenedik évfordulója a Koreai félsziget japán megszállás alól való felszabadulásának.

A nők védelmében

 

A háromnapos találkozón a résztvevők megemlékeztek a megszállás éveiben a japán hadsereg által felállított „bordélyházakban" erőszakkal fogvatartott nőkről is. Gil Won-Ok, aki szintén áldozata volt ennek a rendszernek, a konzultáción tett látogatásával, története megosztásával hívta fel a figyelmet a háború sújtotta területeken élő nők kiszolgáltatottságára és fájdalmára. Gil Won-On arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy sokszor a nők azok, akiket a háború során a legtöbb szenvedés ér. Éppen ezért a nők részvétele szintén elengedhetetlenül fontos a megbékélés folyamatában.

 

Az ifjúság bevonása


A konzultáció során többször is kiemelték a résztvevők a fiatal generáció bevonásnak fontosságát. Bátorítani kell az ifjak részvételét, elősegíteni az észak-, és dél koreai, valamit más országok fiataljainak találkozását: Hangsúlyt fektetni az oktatásra, a valóság megismertetésére, így lépve ki az ideologikus, a valóságtól elrugaszkodott gondolkodásból. A legnagyobb probléma, hogy az informáltság hiányában a fiatal generáció nem érzi a részvétel szükségességét. Éppen ezért kell megismerhetővé tenni számukra is a múltat és a jelent egyaránt. A konzultáció végén kiadott nyilatkozatban is bekerült az a paragragfus, mely szerint a 2015-ös konzultáción már minden résztvevő tagegyház, illetve szervezet képviseltesse magát legalább egy fiatal delegálttal is.

A konzultáció záróakkordjaként elfogadott nyilatkozat tizenöt ajánlásával szólítja fel a tagegyházakat, és azok kormányait a félsziget békéjének előmozdítására. Az aláírást követő záró istentiszteleten a résztvevők közösen imádkoztak a félsziget jövőjéért. A konzultáció végén kiadott nyilatkozat is megerősíti a Puszanban elfogadott ajánlást, miszerint az augusztus 15-ét megelőző vasárnapot a Koreai félsziget békéjének ajánlott imanappá nyilvánítsák. Ennek keretében 2014. augusztus 10-én a EVT tagegyházai, ugyanazon a napon, szerte a világon együtt mennek imádságban az Úr elé a Koreai félsziget békés egyesüléséért.

Erdélyi Diána

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió