Ökumenikus kápolna a vörösiszapömlés helyszínén

2012. május 23., szerda

Két évvel a vörösiszapömlés után adják át az ökumenikus kápolnát Devecserben, a károsultaknak épített új lakóparkban.

Porgárdy Imre (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés alelnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a megyei önkormányzat kapta a felkérést, hogy az új devecseri lakóparkban épülő ökumenikus kápolnáról egyezetést hívjon össze az egyházakkal és a kormányhivatallal. Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), Devecser polgármestere bejelentette: a két évvel a vörösiszapömlés után, október 4-én tartandó rendezvények között lesz a kápolna avatása. A kápolna építése az állami erdészetek felajánlásával valósul meg, Makovecz Imre tervei alapján - tette hozzá.

Turi Attila Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építész azt mondta, a vörösiszap-katasztrófa után egy évvel azt sikerült elérni, hogy mindenki feje fölött tető legyen, felszámolják az elsődleges károkat. A második évfordulóra emléket kellett állítani annak, hogy a helyreállítás során állami, civil, egyházi és karitatív összefogással egy példátlan tettet hajtottak végre.

Tájékoztatása szerint a hat méter átmérőjű, harminc négyzetméteres kupolatér előtt 13 méter magas, arany színű, aranyszínű tűben végződő torony áll majd, két, négy méter magas szárnnyal. Egy tér, amely az emlékezet tere, de 20-30 ember befogadásával istentiszteletek megtartásra is alkalmas lesz - fűzte hozzá Turi Attila.

Az utolsó Makovecz-alkotás

Az azóta elhunyt Makovecz Imre tavaly augusztus közepén rajzolta a tervet, ez volt az utolsó műve, ami kikerült a műhelyéből. "Nekünk, tanítványainak az a dolgunk, hogy az abbahagyott, megtört mozzanatot befejezzük - mondta az építész. Hozzátette: Kun Éva képzőművész táblaképe kerül a kápolnabejárattal szembeni falra, ez egy tisztást ábrázol, egy kígyón taposó báránnyal, annak jelképeként, hogy a tisztaság és az ártatlanság legyőzi a gonoszságot.

Márfi Gyula veszprémi érsek, Steinbach József református püspök és Szemerei János evangélikus püspök nevében is szólva, azt mondta: mind örömmel fogadták a felajánlást, hálásak az erdészeteknek azért, hogy felajánlották az anyagot, amelyből Makovecz Imre utolsó álma megvalósulhat.

Mint hozzátette, a kápolnának nemcsak a túlvilági hit szempontjából lesz jelentősége, hanem javítja az emberek életminőségét, hiszen ahol van egy jel, ami felmutat az égbe, s megfelelő a lelki ellátás, a mindennapi élet is szebb. Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója utalt arra: az erdészek Makovecz Imrét az "erdők építészének" tartják. A 22 állami erdőgazdálkodó egyenlő arányban viseli a költségeket, a beruházás 25-30 millió forintba kerül - ismertette. Közlése szerint a kivitelezéssel kapcsolatos teendőket és a kápolna folyamatos karbantartását a Bakonyerdő Zrt. vállalja.

Makovecz Imre több református templomot is tervezett, melyről bővebben írt már a reformatus.hu.

Forrás: MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.