Közösen idősebb testvéreinkkel

2013. január 28., hétfő

„Meg kell látni az istenorca-hordozót minden emberben" – mondta Schweitzer József, nyugalmazott főrabbi vasárnap este Budapesten megtartott közös, keresztény-zsidó imaalkalmon.

A Krisztus-hívők egységéért könyörögtek január 20. és 27. között magyarországi keresztyén és keresztény egyházak tagjai. Január 27-e az auschwitz-i koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója, a holokauszt nemzetközi emléknapja is. Budapesten, a terézvárosi katolikus templomban ezen az estén zsidók, valamint katolikus, ortodox és protestáns keresztények imádkoztak közösen békéért és egyetértésért a világban, a szegényekért és Isten népének egységéért.

„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!" – idézete Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti katolikus püspök a 133. zsoltárt. II. János Pál pápa nyomán a keresztyének idősebb testvéreinek nevezte az izraelita vallásúakat. „Keresztényként keressük, ami összeköt bennünket, s ez az alap a Názáreti Jézus" – mondta a bíboros, s Jézust úgy jellemezte, mint aki szoros kapcsolatot ápolt népével, annak hitével. Erdő Péter azt kérte, keresztényeket és zsidókat „közös Atyánk kapcsoljon össze".

„Istenhez emeljük szívünket, benne erőt, vigaszt találunk, a szentírásban pedig útmutatást" – mondta Schweitzer József nyugalmazott főrabbi. A Biblia arra buzdít, hogy az ember kövesse a törvényt, cselekedje a szeretetet, járjon alázatban – tette hozzá. Mint mondta, a törvény előírja a gyengék, elesettek, árvák megsegítését, s felebarátaink szeretetét is. Schweitzer József szerint ez a parancs a zsidókat az ellenséggel, az egyiptomiakkal szemben is kötelezte. „Más nézeteink lehetnek, de nem lehetünk ellenségesek" – igazította a mai társadalomra az ószövetségi parancsot. Alázattal járni Isten előtt szerinte azt jelenti, hogy meg kell látnunk a másik emberben az „istenorca-hordozót", még ahhoz is szeretettel kell fordulnunk, aki méltatlan erre az arcra.

Az egy órás imádság közös könyörgéssel zárult, melyet Schweitzer József és Erdő Péter mellett a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak vezetői olvastak fel.

reformatus.hu, képek: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.