Közös zsinatra készülődve

2013. május 07., kedd

A június 28-ra tervezett közös zsinattal kapcsolatos gyakorlati előkészületek megvitatása volt a Kárpát-medencei református egyházvezetők május 6-7-i tanácskozásának kiemelt témája. A Magyar Református Egyház alkotmányozó és törvényhozó testülete Debrecenben ül majd össze.

A Generális Konvent elnökségi ülése véglegesítette a közös zsinat napirendjét, ahol a Heidelbergi Káté új magyar fordításának elfogadása és a közös alkotmány módosítása mellet a káté megjelenésének 450. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezésre kerül sor, majd úrvacsorás hálaadó istentisztelet zárja az ülést.

Az elnökség támogatta a Magyarországi Református Egyház jelöltjét, Bölcskei Gusztáv püspököt, a Zsinat lelkészi elnökét az Egyházak Világtanácsa (EVT – WCC) központi bizottságába.

A megbeszélésen szó esett a lelkészi diplomák honosításának kérdéséről is. A Magyar Református Egyház részegyházaiban működő teológiák eltérő képzési követelményei szükségessé teszik ugyanis a lelkészképesítéshez szükséges diploma előfeltételeinek megvizsgálását és összehangolását.

A tanácskozás felhívja a figyelmet a Kárpát-medencei Lelkészsegélyezési Alap évenkénti gyűjtésére. A német „Partnerhilfe” mintájára 2008-ban létrehozott, és a Kárpát-medencei református egyháztestekben szolgáló lelkészek körében meghirdetett szolidaritási alap bevételéből jelenleg kárpátaljai nyugdíjas lelkészek és lelkészözvegyek részesülnek támogatásban.

Az elnökség egyeztetett a Református Egységünnep eseményeinek előkészületeiről. 2010-től a május 22-i dátumhoz legközelebb eső vasárnapon, idén május 19-én, Pünkösd vasárnapján ünnepeljük Kárpát-medence-szerte a Magyar Református Egység Napját. A református egység létrejöttének évfordulójához kötődik a Kárpát-medencei lelkipásztori vendégszolgálatok és a testvérgyülekezeti találkozók megszervezése is. Az évfordulóhoz kapcsolódó hagyományosnak tekinthető kiemelt rendezvények – a Szeretethíd elnevezésű Kárpát-medencei református önkéntes napok és az idén 10. alkalommal megszervezett Református Zenei Fesztivál – Pünkösd ünnepe miatt egy héttel később, május 24–26. között kerülnek sorra. A református egységért adnak hálát a Debreceni Református Kollégium 475 éves jubileuma alkalmából május 25-én 10 órától a Nagytemplomban megtartott ünnepi istentiszteleten, amelyet felvételről a televízió is közvetít majd.

A Generális Konvent elnökségi ülésén beszámoló hangzott el az idén Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Kassán június 14-16. között sorra kerülő Kassa-ÉRT fesztivál szervezéséről. Az érdeklődők a kassaert.tirek.hu honlapon tájékozódhatnak a rendezvény programjáról és a részvétellel kapcsolatos tudnivalókról.

A megbeszélésen továbbá egyebek mellett szó volt a lelkészhiánnyal küzdő Szerbiai Református Keresztyén Egyház gyakorlati megsegítéséről, valamint beszámoló hangzott el a Kálvincsillag 2013. évi számának előkészületeiről is.

Reformatus.hu, fotó: Kojsza Péter

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió