Közös jogunk megsértése

2012. szeptember 01., szombat

„Most elsősorban azokért imádkozunk, azok mellé állunk, akiket a jogtalanság sújt. Szeretnénk, ha tudnák és éreznék, hogy  nincsenek egyedül" – mondta Bölcskei Gusztáv református püspök. Az MRE zsinatának lelkészi elnöke Fabiny Tamás evangélikus és Kis-Rigó László római katolikus püspökkel közösen imádkozott az erdélyi református Székely Mikó Kollégiumért.

A második világháború után államosított intézmény épületegyüttesét 2002-ben kapták vissza a reformátusok. A visszaszolgáltatás miatt pereskedés indult, melynek eredményeként idén a bíróság visszavette a kollégiumot az egyháztól, és az ismét állami tulajdonba került. Az egykor eljáró bizottság két magyar tagját letöltendő, a harmadik, román tagot felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az intézmény visszaállamosítása elleni sepsiszentgyörgyi tiltakozáshoz a magyar történelmi keresztény egyházak a szegedi ökumenikus istentisztelettel csatlakoztak. A három egyház püspökeit az Európa Rádió kérdezte.

Közösen tenni annak a kifejeződése, hogy mindannyian érezzük, most nem katolikus, református, evangélikus ügyről van szó, hanem arról a közös jogunkról, amelyiket megsértettek. Ezt a jogsértés jogi úton és jogi módon kell helyre állítani-, mondta Bölcskei Gusztáv a Mikó Kollégium visszaállamosításával kapcsolatban. —Most elsősorban azokért imádkozunk, azok mellé állunk oda, akiket ez a jogtalanság sújt. Szeretnék, hogy tudják és érezzék nincsenek egyedül.
A püspök azt is hangsúlyozta, hogy a Magyarországi Református Egyház próbál mindent megtenni azért, hogy minél szélesebb körben megismerjék a nemzetközi egyházi és nem egyházi szervezetek, a nemzetközi közvélemény a kialakult helyzetet. Végül befejezésként hozzátette, mindenkinek az imádságára, együttérzésére szükség van ahhoz, hogy az együvé tartozásunkat ki tudjuk fejezni és meg tudjuk élni.

Bízunk abban, hogy az imának mindig meg van az ereje, és az a mi eszközünk. A politikusoknak a közéleti embereknek más eszközeik is vannak, azokat sem szabad lebecsülni, hiszen ha tüntetésre tiltakozásra hívnak utcára emberek és az békés, méltó körülmények között történik, az mindenképpen támogatandó, fejtette ki Fabiny Tamás. Én hiszek abban, hogy a könyörgésnek, az istentiszteletnek egészen különleges ereje van, hiszen ezzel mintegy az Úristen védnöksége alá tudjuk helyezni magunk életét és magunk döntéseit is. Szükségünk is van erre, tette hozzá, hiszen önmagunktól sok mindent elrontanánk. De ha Istentől kérünk bölcsességet és erőt, bátorságot, akkor meg tudjuk lépni azokat a szükséges lépéseket, amik a cél érdekében hatékonyak lehetnek. Az evangélikus elöljáró azt is megemlítette, hogy ugyan most református ügyről van szó, de nagyon szívesen mellé állnak az evangélikusok és a római katolikusok is. Nem csak a püspökök ügye, hanem felsorakoznak mögéjük a három egyház hívei is.

Egy nemzetnek vagyunk tagjai, határon innen és túl, de ami ennél még sokkal fontosabb, hogy közös hit is összekapcsol bennünket keresztényeket, jelentette ki Kis Rigó László, aki szerint az a páli mondás válik nyilvánvaló ez alkalommal, hogyha valahol szenved az egyik tag, akkor az szenvedést jelent a másiknak, és ugyanígy, ha valahol örül az egyik tag, örül a másik is. A keresztény közösségben az egész világon, legtermészetesebb, hogy élünk a természetfeletti többletünkkel, az Istenhez való sajátos viszonyunkkal, és ebből táplálkozva, erőt merítve akarunk megfelelő módon és eszközökkel küzdeni ellenfeleinkkel, ellenségeinkkel, fejezte be a püspök.

Egyházi tulajdon

A közös istentiszteleten több politikus, közéleti személyiség is részt, köztük Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Kalmár Ferenc, a KDNP alelnöke is. Répás Zsuzsanna az istentisztelet után az MTI-nek elmondta, hogy a kormány minden jogi és diplomáciai segítséget kész megadni az erdélyi református egyháznak és az ügyben személyesen érintetteknek. A politikus szerint megdöbbentő, hogy a XXI. században, az Európai Unióban a kollégiummal kapcsolatban olyan ítélet születhetett, amely ellent mond minden jogi alapelvnek: a jogbiztonságnak, a tulajdon szentségének és az egyházak függetlenségének. A Székely Mikó Kollégium épülete a református egyház tulajdona, s erről bírósági ítélet született Brassóban - mondta a helyettes államtitkár.

Répás Zsuzsanna reméli, hogy a restitúciós bizottság tagjait elmarasztaló "elfogadhatatlan és abszurd" bírósági ítéletet megváltoztatják, sikerül jogorvoslatot találni a romániai igazságügyi fórumokon. Amennyiben ez nem történik meg, a magyar kormány kész továbbvinni ezt az ügyet nemzetközi szintre - tette hozzá.

reformatus.hu, Fotó: Barcza János

Kapcsolódó cikkek:Ima és tüntetés a kollégiumért ; Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön

 

 

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.