Koszorúzás a gályarabok emlékoszlopánál

2011. május 03., kedd

A Magyar Protestáns Egyháztörténeti és Egyházművészeti Társaság a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegyei Könyvtárral és Levéltárral közösen egy rövid koszorúzással egybekötött megemlékezést szervezett Debrecenben április 29-én a Református Nagytemplom mögötti gályarab oszlopnál, a 335. éve elhunyt hős admirális, Michiel de Ruyter emlékére.

"Az 1670-es évek a protestáns egyházak életében a próbatétel évei voltak. A magyarországi ellenreformáció idején 1674. március 5-én több mint hétszáz protestáns hitvallót idéztek a Pozsonyban felállított különbíróság elé, amely során mintegy háromszáz pap, tanító jelent meg a tárgyaláson – mondta a megemlékezésen Millisits Máté művelődéstörténész. – A beidézett prédikátorok közül a  legállhatatosabbakat, akik semmi fajta megalkuvásra nem voltak készek, kisebb csoportokban várbörtönökbe vitettek, majd több mint negyven papot Nápolyba hurcoltak, de közülük csak harminckettő maradt életben, akiket eladtak gályarabnak. Sorsuk nagy visszhangot keltett Európa protestáns országaiban. Gyűjtés indult kiszabadításuk érdekében, és ez többszöri kísérlet után végül a holland Michiel de Ruyter admirálisnak sikerült 1676. február 11-én."

"Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam."– ezekkel a híressé vált szavakkal fogadta hajóján a holland tengernagy a 26 megmentett prédikátort.



"A Gályarabok Oszlopának nevelő ereje Debrecen első ajándéka... Az ember nem azért tart ki, hogy valaha emlékműre kerüljön a neve, minden értelmes lény ismeretlenül szeret élni, elbabrálni a kertjében munka után, s elvégezni azt, amit hajlama, érdeklődése kijelölt a számára munkakörnek. De előfordul, hogy nem lehet, olyankor az ember kénytelen elvállalni, hogy hős legyen... Ha jó viszonyban akarsz maradni önmagaddal, tanuld meg jókor, csak a hited és meggyőződésed szerint élhetsz, és aszerint kell válaszolnod, ha kérdeznek" (Szabó Magda)

Kép: Millisits Máté



Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió