„Köszönjük, magyar Lepramisszió!”

2016. február 20., szombat

Magyarországi segítséggel, tízmilliós támogatásból újult meg egy indiai leprakórház.

„Köszönjük, magyar Lepramisszió!" – ez a felirat fogadta 2015 decemberében Indiában a Delhi melletti Shahdara lepramissziós kórházba érkező magas rangú vendégeket. Ünnepségre gyűlt össze az indiai Lepramisszió vezetősége, távoli más leprakórházak vezetői és a helyi önkormányzat képviselője, no meg a kórház dolgozói. Ekkor adták át azt a beruházást, mely a magyarországi Lepramisszió adománya volt.

A magyarországi Lepramisszió más országokkal közösen öt éve támogatja – más projektek mellett, melyekről nemrégiben írtunk – a Shahdara-kórház működését, a benne folyó gyógyító-rehabilitáló tevékenységet. Ez a nagy forgalmú intézmény nemcsak leprabetegeket, hanem égési sérülteket, szemészeti ellátásra szorulókat is tömegével lát el, valamint hozzá tartozik a 32 km sugarú körzetében lévő öt nyomornegyed lakossága is. „Mindezek miatt is érezzük úgy, hogy folyamatos segítségünk nagyon jó helyre kerül!" – véli Riskóné Fazekas Márta, a misszió magyarországi vezetője.

„Egy támogatónk egészen rendkívüli adományának jóvoltából azonban mindezen felül 2015-ben egy kivételes beruházást is tudtunk eszközölni" – teszi hozzá. Az adományozó kifejezett kérése volt, hogy támogatása Shahdarába kerüljön. A kórház és az indiai Lepramisszió vezetősége hosszas egyeztetés során, körültekintően állította össze azt a listát, mely a számukra legfontosabb eszközöket tartalmazta. Régi, gyakran javításra szoruló orvosi berendezéseiket most ki tudták cserélni korszerű és megbízhatóan működőkre. A 10 millió forintos összegből egy digitális röntgenkészüléket, ultrahang-készüléket, orvosi műszereket, gyógytornaeszközöket, laboratóriumi berendezéseket, műtőlámpát, léghűtő berendezéseket és számítógépeket vásároltak, ezen kívül alaposan fel tudták újítani még a két műtőt is.

A kórház igazgatója levélben köszönte meg az adományt és a magyarországi Lepramisszió segítségét:
„A Shahdara Kórház dolgozói és betegei nevében szívből jövő köszönetünket szeretném kifejezni a magyar Lepramissziónak a nagylelkű adományért. Sajnos nem ismerjük személyesen az adományozót, így kérem, hogy tolmácsolják neki hálás köszönetünket és legjobb kívánságainkat.


Imádságos szívvel és őszintén biztosíthatom, hogy az adományt nagy felelősséggel használtuk fel. A legjobbat szeretnénk nyújtani mind a leprabetegeknek, mind az általános betegeknek. Ezek az új és modern eszközök a betegellátást és a különféle szolgáltatásokat fogják nagymértékben javítani. A kórház tevékenységét évekre szólóan magasabb szintre emelik.
Isten áldását kérjük a magyar Lepramisszióra. Krisztusban testvérként:
Stepjen Levi igazgató"

Forrás: Lepramisszió

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.