Köszönet a hittel teli munkáért

2017. december 07., csütörtök

„A világban a lelkész - legyen bármilyen felekezetű - embert és embert is egymáshoz kapcsol, nemcsak égi és földi között közvetít″ – mondta Áder János köztársasági elnök a határon túli egyházi vezetők tiszteletére adott díszebéden hétfőn a Sándor-palotában. Az eseményen az államfőn és a meghívott egyházi vezetőkön kívül részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

Köszöntőjében Áder János rámutatott: ezt a kapcsolatot ünnepelték számtalan módon idén a reformáció ötszázadik évfordulóján, és ezt a sorsközösséget erősítik minden esztendő pünkösdjén, a csíksomlyói magyar zarándoklaton.


A köztársasági elnök kiemelte: adventben, karácsony közeledtével természetes a késztetés bennünk, hogy számot vessünk az elmúlt esztendővel.

Ha komolyan vesszük a feladatot, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy közösségeinkért, egymásért is megtettünk-e mindent, ami szükséges és ami lehetséges - fogalmazott Áder János.


Az államfő az esztendő végéhez közeledve megköszönte a jelenlévő egyházi vezetőknek - és a csak lélekben velük együtt lévőknek -, hogy munkájukkal a lehetetlenre is mindig, hittel, reménnyel, szeretettel vállalkoztak.

„A szétszóratásban az asszimiláció ellen küzdve. A többségi társadalom elfogadását remélve. A csüggedőknek bátorítást adva, bennük a lelket tartva. Az elesetteknek valóságos segítséget, támaszt nyújtva" - mondta a  köztársasági elnök.

Az alkalmon részt vettek a Magyar Református Egyház határon túli részegyházainak püspökei.

forrás: MTI, fotó: Illyés Tibor/MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.